Hétfőn indul a merenyei táborunk, ahol folytatjuk az
Oberon világai című tréning-sorozatot és az előkészületeket a produkció létrehozásához. Az eddigi leghosszabb és legintenzívebb szakasza jön most a munkának, muszáj számot vetni a közelmúlt eseményeivel. Így például a sokirányba fejlesztett anyag lehetőségeivel, és a társulat jelentős átalakulásával. S minthogy a kettő összefügg, a dolog mérhetetlenül személyessé vált bennem.
"Az évek szálltak, mint a percek"2007 április-májusában teljesen megújult a Radikális társulata. A régi csapat felbomlott, és új tagok verbuválódtak. Így kezdődött el a
Zsiráfivóhely története, amihez bekapcsolódott a
Brutus, és létrejött egy stabil, fiatal, ütőképes társulat. A két előadás sikerei, plusz a Tűzraktér, mint lehetőség, és sok egyéb nagyszerű élmény erősen összekovácsolt minket. A létszám folyamatosan nőtt, csakúgy, mint az előadások száma, a nézőszámunk, a produkciók.
2009-ben a
Gyros-trilógiával szintén nagyot szakítottunk, igaz, hogy végül néhány fontos tagunk kimaradt a dologból, a
Gyros-okban nem szerepelt Süti, Piri, és Leó sem. A
Gyros 1.0 előadás számomra rendezőileg (és íróilag is) nagyon fontos állomás volt, magamban úgy gondolom, hogy az eddigi legjobb színházi munkám. Az eredetileg tervezett kb. 20 szereplő helyett végül 5 színésszel oldottuk meg a
Hamlet és a
Rosencrantz és Guildenstern halott saját változatát.
Büszke vagyok arra is, hogy a
Zsiráfivóhelyet és a
Brutust is sikerült nagyon szépen felújítani, és mindkettő nagyszerű utolsó szakaszt tudott futni a Tűzraktérben, csurig teltházakkal. És bravúrosra fejlesztettük az
Ételliftet, és kiválóan szórakoztak a nézők a
Gyros 3.0 előadásain. A növekedés azonban a terheket is növelte. A sok munka pedig önigazolásra sarkall. Sokakban túlságosan megnőtt a színészi-alkotói öntudat, mások pedig a nagy meló ellenére sem találták színészi önképüket. Plusz a magánélet szálai...
A
Gyros 1.0 szereplői közül senki sem lesz ott a merenyei táborban (Poxy ott lesz, ő videón szerepelt a
Gyros-ban), a
Zsiráf és a
Brutus törzsgárdája nagyrészt szintén kimarad. Na nézzük, íme, némileg karikaturisztikus karcolatokban:
Süti máshol vállalt szerepet (nem értem, minek ma veréb, ha lenne holnap túzok is...), ősztől állítása szerint csatlakozik a munkához (remélem is!).
Dét felvették rendező szakra, hívtam ugyan dolgozni Merenyére, de szerinte távol áll tőle az
Oberon-univerzum (hülyeség! érdekes milyen hamar felejtenek az emberek: tavaly még vígan dolgozott a Pilinszky-táborban, mintha ez nem ugyanaz lenne...)
Balázs nyűglődött, mint egy hisztis csaj, aztán lelépett a negyedik
Oberon első napja után, majd közöltem vele, hogy akkor valóban hagyjuk az egészet.
Minki - miközben nagyszerűen dolgozott és fejlődött - főszerep-halmozásban is jeleskedett, sajnos főként más társulatoknál, majd anyagilag lehetetlen helyzetbe kerülvén, minimálisra kellett csökkentenie a színházat (sajnos éppen minket a legcélszerűbb most hanyagolni)
Máté időközben soproni lakos lett (ismét), hiába reménykedtem, nem jött vissza Budapestre, most a Facebook-on olvasom folyton az őrületes fesztivál- és koncert-bulikról szóló beszámolóit.
Zsuzsi nem tudja vállalni a feltételeimet (pedig nem olyan szigorúak, inkább a többiek lelécelése húzta magával, ilyen ez, tömeges mozgalomba be, mozgalomból ki)
Piri a
Brutuson kívül amúgy sem tudott (akart) velünk dolgozni, szerintem túl elvont neki a munka (nem csak neki, és nem is csoda), most felvették Kaposvárra, éljen!
Csaszi végre eldöntötte, hogy semmit sem dönt el, így aztán csak ehhez kell következetesnek lennie, a színház ebben megzavarná.
Kata talán már nem érzi annyira, hogy valamiről lemarad, ha nincs velünk, így aztán fontosabb egzisztenciákkal tölti az idejét (az élet néha igazán színházellenes tud lenni...)
Dóri pénzt keres Merenye helyett (hát igen, közeledik az a felnőttkor, jobb felkészülni)
Bence rendezőin és színész szakon is harmadrostás volt, nem vették fel, most nyilván a saját útját építi (nem értem, miért nem itt is...)
Pisti a fejébe vette, hogy kivonul a társadalomból (a pesszimizmus is színházellenes)
Adri családi elfoglaltságokra hivatkozva "hanyagolja" a merenyei létet (a szülők is igazán színházellenesek tudnak lenni)
Ez hát a bűvös 13-as, ejha, más társulat ebbe a katapult-áradatba belepuszulna, kivéve persze a Radikálist. Bár a múltfeldolgozáshoz nem kevés melót adnak a kiskomák.
"A Titkot űztük mindahányan"Nem állíthatom, hogy az
Oberon világain végzett munka könnyű pálya. Azt hiszem, a színészek nagy részének nehezére esik megérteni a szándékot, ami ezt a munkamódszert előhívja. Nem könnyű megérteni, hogy egy viszonylag nagyszámú alkotóközösségnek saját előadást kialakítani hosszú és fáradságos folyamat. Egyszerűbb lenne minden, persze, ha lenne egy jól megírt anyag, mint a
Brutus, és azt szépen feldolgoznánk. Kényelmes és biztonságos színházcsinálás, jól el lehet benne rejtőzni, sokáig ki sem kell derülnie, ha valakinek semmi személyes mondanivalója és kreatív energiája sincs. Nem könnyű megérteni, hogy a kutatás nem a koncepció hiánya, hanem maga a koncepció. Nem könnyű elfogadni másképp szocializálódott embereknek színházi munkaként egy belső táj felfedezését. Nem könnyű színházi munkaként elfogadni egy természeti környezet felfedezését.
A színház sokak számára szerep, meg dramaturgia, meg darab, meg jelmez, meg közönség. Nekem ezek csak külsőségek, a munka valójában nem erről szól. Hanem valami belső világ kereséséről, felfedezéséről, megnyitásáról, kiengedéséről. Kolombusz elindult Indiába, és felfedezte Amerikát. Lehet hipotézisünk a saját kutatásunkat illetően, sőt, jó ha van. De nem biztos, hogy oda fogunk elérkezni, ahová gondoltuk, és ez nem feltétlenül baj. De be kell látni, hogy alkatilag nem mindenki tudja vállalni az ilyen kalandokat.
Az
Oberon világai immár 4, jól elkülönülő munkafázison van túl. Legutóbb, az egynapos kismarosi workshoppal már egészen messze kalandoztunk a
Szentivánéji álomtól. Fel kell tenni tehát magamnak a kérdést, hogy merre mutat ez a kutatás. Új hipotézist kell építenem, újra kell rajzolnom Oberon világának hajózási térképét.
Alternatív világot sejtünk legbelülHatalmas a nyílt óceán is, de még hatalmasabb az emberi képzelet és a szívünkben rejlő emlékek és vágyak mérhetetlen gazdagsága. Jogos, ha a rémület fogja el az embert, amikor megpróbál pár szálat fölfejteni belőle. Ha egyszerre tekintünk az életünkre, minden zavaros, túl közel vannak a dolgok egymáshoz, nehéz megállapítani, mi fontos, és mi nem az. Különösen, hogy a saját figyelmünk folyamatosan átszínezi mindazt, amire irányul.
Úgy sejtem, hogy az
Oberon világai projektben a férfi-nő viszony érdekel leginkább, abból is különösen egy bizonyos férfi-entitás körülírása. E személyes hajtóerő elég rugalmas tud lenni ahhoz, más létállapotokat is megfogalmazhassunk. Így például nincs Oberon Titánia nélkül, és kellenek hozzá minden szféra szereplői is, hogy a vágyott portré megszülessen.
Az eddigiek során kiderült számomra, hogy Oberon rejtőzködő karakterét csakis a többiek által lehet körvonalazni. Az elsődleges cselekmény a viszály közte és Titánia között, ebből származik minden további történés. Az emberek közötti érzelmi viszonyok aszerint változnak, ahogyan egy felettes világ harcai alakulnak. Van, aki bepillantást nyer e felettes világba, és van, aki nem. Titánia például bepillantást nyer egy alantasabb létezésbe. A szférák hierarchiájában állandó mozgás van. Folyton ott a lehetőség, hogy átlépjünk a határvonalakon.
A shakespeare-i darab az Athén melletti erdőben játszódik, talán nem véletlenül. Oberon és a tündérek világa a görög istenek humánus szertelenségét éppúgy hordozza, mint a kelta tündérvilág varázslatos figuráit, akik tulajdonképpen a háttérben munkálkodó természeti erők megszemélyesítői. Shakespeare-nél éppen az a csodálatos, hogy ezek a szintek milyen csalafintán vannak egymásba szőve.
Mindig is lenyűgözött az gondolat (vagy álomkép), hogy van egy személy, akiben egyszerre képes életre kelni az egész világ, de ez a személy nem tipikusan isteni karakterű, hanem egy egészen egyszerű lelkű, magányos figura, aki alternatív világot teremt magának egyedüllétét enyhítendő, avagy még pontosabban: egy létező világot megsejt és álmaiban, képzeletében, zsigereiben megél, és működtet. Avagy ez a világ működteti őt. Valójában pszichológiai folyamatok megszemélyesítői lesznek az ő világának szereplői. Ilyen figura Balim-bo Baru, de ilyen Cat is a
Brutusból, vagy régebbi előadásinkban Prospero, és az Apa
A szerelem írásjegyeiből. És ha már pszichológia, akkor nem úszhatjuk meg, hogy ezek a világmegsejtő lények ne legyenek bűnökkel terhelt, szorongó, már-már dosztojevszkij-i hősök.
Az
Oberon világai leginkább abban különbözik minden eddigitől, hogy nem egy ilyen hősünk van, hanem bármikor bárki egy alternatív világ megsejtőjévé válhat, s lelkének szimbolikus figuráin keresztül szembesülhet önmaga vágyaival, bűneivel, félelmeivel, szükségleteivel. Ráadásul a valóság bármely eleme hirtelen szimbolikussá változhat, vagy minden szimbólum hirtelen kiürülhet varázserejéből, és a valóság tényeivé jegesedhet. Mindezek révén a szereplő szembesülhet saját eredetével is, avagy annak bizonytalanságaival. Olyan, mintha aknamezőn lépkednénk, bárhonnan ránk meredhet egy mélységes titok, ami megszédíti a lelkünket, megfacsarja a szívünket. Innen nézve az élet csak apropója annak, hogy ezt a létjátékot űzhessük.
A legnagyobb kérdés, hogy milyen mértékben van szükség történetmesélésre, és mennyire kell a shakespeare-i cselekményhez ragaszkodni mindahhoz, hogy a fenti játék a maga legteljesebb valójában megmutatkozhasson. Mennyire köti meg a kezünket a történet és a figurák, és mennyiben segíti sűríteni az anyagot?
A
Szentivánéji álmot sokan elmesélték már, nekünk biztosan nem egy újabb csinos adaptáció a feladatunk. Bizonyos átfogó szálakra mégis szükség lesz, hiszen nem csupán a dolgok egy-egy állapota és lehetséges víziók érdekelnek bennünket, hanem azok kifejlődése és elhalása is. Ez pedig időben zajló, történetszerű, elmesélhető kell legyen.
Ilyen 13 kedves szál (vagy karaktervázlat) számomra:
A reggel felkelő magányos ember, akit saját ébredező teste, álmokban ragadt elméje csalogat a varázslatok világába. A körülötte életre kelő és megszemélyesülő tárgyak balettje mögött a világ összes lelki mozgása éled föl.
Oberon és Titánia viszálya az indiai gyermekért, vagyis maga a hatalom, nem csupán a javak birtoklásának értelmében, hanem úgy is, hogy csak azt tisztelhetjük igazán, aki szabad, míg a szerelem és a vonzódás minden esetben e szabadság ellen tör. Viszont nem lehetünk szerelmesek abba, aki túlságosan kötődik hozzánk. Aki a függetlenség-kötődés kettősségét irányítani képes, az hatalommal bír. A kérdés, hogy az irányítás külső vagy belső mechanizmus. (Ez egyébként a szféraátlépés kulcsa.)
A rozzant révész, vagy határőr, a cseppet sem megbízható lelki vezető és illuzionista, a szemfényvesztő, aki tulajdonképpen az egész előadás szertartásmestere. Mindenki fölött áll, mert meggyőzödése, hogy az eseményeket ő irányítja. Ebből a hitéből (viselkedéséből) semmi sem zökkentheti ki, még az sem, ha esetleg meghal.
Az erdő szférája, mely alul-fölül összeölelkező egyedekből áll, harcból, mely a napfényért és a tápanyagért zajlik, az erdő, melyben élet és halál egymásba fonódva létezik, az erdő, mint tudatállapot, és amelyben legmélyebb titkaink jöhetnek velünk szembe. Az erdő fái, mint létezők, mint emlékezők, mint törekvők, mint elhalók. Az erdő, mint rejtekhely, mint anyaméh, mint újjászületés. Az erdő, mint démontanya. Az erdő történetei.
A hazautazók, egy maroknyi ember, egy vonatkocsi közönsége, akik külön-külön mind nagyon vágynak hazajutni, de az utazás lassú, fárasztó, kényelmetlen. A vágyak indulatokká szélesülnek, mígnem megtisztulnak, és oda érkeznek együtt, amire nem számítottak, s megtalálják a valódi otthonukat. Az utazás, mint a távolság feszültsége, és az utazás, mint megtisztulás.
Titánia tündérkara, akik szertelen, pajkos, szexuálisan túlfűtött lények, testre vágyó angyalok, démonikus beütésekkel, kupleráj-hangulattal, a szépség igéző látványaival. Az összes típusú nő megjelenítése játszótéri stílusban. Egy zsibongó női nemiszerv, aki magába fogadja a férfit, összeszorítja, megkínozza, kibelezi, kidobja. Babusgatja, szereti, gyermekké teszi.
Oberon manói (különösen Puck): ők mind izgága hímivarsejtek, akik között vannak fürgébbek és vannak lustábbak, vannak furfangosak és vannak erőt sugarzók, vannak csatárok és vannak hátvédek. Roppant hatékonyan szervezik át mások életét a háttérből, hiszen erre vannak specializálva. Titánia tündérkarához hasonlóan könnyelműek, gyorsan szexre foghatók, néhányuk veszélyes is tud lenni.
Szerelmesek, akiknek vakszerelmük miatt halvány fogalmuk sincs a felsőbb szférákról, tudatlanságuk miatt jó céltáblái a tündéri játszadozásoknak, bőséges táptalajt biztosítva a pszichológiai erők táncának. Álmok és látomások gyötrik őket szüntelen, a szerelmet gyönyörnek vagy kínnak képesek csak megélni. Társadalmi álcájuk oly erős, hogy amikor az erdőbe lépve kénytelenek levenni belőle, a friss lelki roppanások felzaklatják teljes valójukat.
Színjátszók, avagy a mesteremberek, akik öntudatlanul is éles társadalom- és ember-kritikát fogalmaznak meg naiv munkájukban. Mint együgyű lények, egy-egy emberi tulajdonság karikatúrái. Mégis nagy sejtéseik vannak, és közelebb kerülhetnek a létezés csodájához, mint az egyébként társadalmilag felsőbbrendű szerelmesek. Amolyan szent bolondok, lelkileg pedig gyermeki aggastyánok.
A függöny mögé leselkedő lány: aki világokat nyit és csuk a lelkében, félve-csodálva a felmerülő képeket, az áradást, a bőséget, a lány, aki gyermek és felnőtt énje között közlekedik, aki kezdi érteni és észlelni a dolgok fény- és árnyoldalait, saját nemiségét, a létezés végességét.
A férfi (talán Thézeusz vagy Lysander), akinek végig kell haladnia az összes lehetséges nők szerelmén, azok emlékein, vagy a feléjük irányuló vágyakon, egy bűnös Odüsszeia során, és be kell térnie valamiképpen a Nők Városába, ahol élvezet és megalázás képein kell áthaladnia, hogy végső gesztusában önmagára leljen.
Az indiai gyermek története, aki a viszály apropójaként válhat áldozattá, a valódi anya- és apaképet keresve, vagy hazavágyva, sűrítve magában a lehetséges jövőt, a tsiztaságot, az ártatlanságot, de akár a sebzettséget, az egyedülmaradást, ennek különféle fájdalomfokozatait, s aki végül önmaga látomásává válhat, hogy egy idegen világ lényei között sorsot választhasson magának.
Az ünnepi készülődés, a viszály és az éhínség ellenpontja, az azokat elleplező társadalmi tevékenykedés, a szerepek kiosztása, a rend és felszabadultság összefésülésének illúziója, melyben meleg fészket találhat a kirobbanni készülő bármely botrány, valójában haláltánc, torz közösségi fintor a feleslegesen elmúló élet felé, formai kultúra, mely szembeszegül a mélységgel, s amely nélkül az emberi civilizáció valóban nem létezhetne.
Mindezeket a szálakat, figurák történeteit, találkozásait ügyesen szerkesztve kellene felépíteni azt az álomjátékot, amelyből - gondolva immár a leendő nézőre is - bárki összerakhatja azt a női vagy férfi arcképet, amelyik az ő életének álmát tartja össze. Mint egy jóslás, olyannak kell lennie az előadásnak. A felvonuló kártyák közül mindenki kihúzhatja a saját sorsának lapjait.
