Városneveken kacagtál,
hogy Gyomán a gyomrod,
de Mezőberényben erényed
érezted nagy súllyal,
s éppen ki vagy, mondod,
mindig más,
majd a szolnoki állomás
vagy a mezőtúri
úri muri
lesz nekünk való?
S bár döcögött az ócska MÁV
mindig volt tovább-tovább
Lerobbant restikben
langyos kávék sebtiben
Városok peremén
a szerelem utolér
Így biztattak a kopasz fák,
s csikorogtak a fékpofák.
Elhaladt Csugar
körben a magyar ugar
hűvösödött az a rongy tavasz már.
A fekete föld fölött még könnyű voltál.
Hogy majdnem eltunyultál
Tiszatenyőn
nem szerelmünk kárára írom.
Bár az idióta víztornyon
nem vigyorogtál velem
és ez fájt, kedvesem.
Tőrdöfés volt nekem Tiszatenyő!
S bár döcögött az ócska MÁV
mindig volt tovább-tovább
Lerobbant restikben
langyos kávék sebtiben
Városok peremén
a szerelem utolér
Így biztattak a kopasz fák,
s csikorogtak a fékpofák.
Az undorító Szolnok után
végképp elaléltál.
Utunk kimúlt.
Alapítottam volna veled undok ugart újat!
de te azt már magadban hortad!
E fekete sárból gyúrtad
látszatra patyolat lelked!
Szülőföldem utáltam meg benned.
Mert e langyos út során
legyűrt minket az a táj,
melyből menekülnünk együtt
lett végül a közös vesztünk.
S bár döcögött az ócska MÁV
mindig volt tovább-tovább
Lerobbant restikben
langyos kávék sebtiben
Városok peremén
a szerelem utolér
Így biztattak a kopasz fák,
s csikorogtak a fékpofák.
Mellékdal
A férfi földet azért túr,
hogy mi volt, az legyen új,
s méhedbe is azért mász,
ha kijön onnan, legyél más-
ÁLLAPOTBA
Lehelj lelket a halottba
Utazz velem el a Holdba
Vonatunkon nem lesz más
Csak időtlen kacagás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése