Az ELTE egyetemi színpadaként működő Radikális Szabadidő Színház lelkes és kreatív fiatalok jelentkezését várja, (várjuk, várom):
1. akik elkötelezettség lehetőségét érzik magukban a mozgásszínház, a tánc, a versmondás területét, illetve bármilyen egyéb színpadhoz köthető elfoglaltságot illetően;
1. akik elkötelezettség lehetőségét érzik magukban a mozgásszínház, a tánc, a versmondás területét, illetve bármilyen egyéb színpadhoz köthető elfoglaltságot illetően;
2. akik az önkifejezés formáját megközelíteni nem restek;
3. akik elmondanák mindenkinek;
4. és akik szeretik Rakovszky Zsuzsa következő versét:-)
Dal az időről
Fésű földben, karóra víz alatt,
madártetem a hóban…
Száz év előtti karácsonyi lap
a bombatalálat érte fiókban.
Fényképcsomag: aki már nincs sehol,
vízparton áll, gyerek fölé hajol,
sötét haja lobog a nyári szélben.
Szilánkok egy ház romjai alól,
amely leégett az idő tüzében.
Fakó zseblámpafény erőlködik,
hogy kimentsen az éjből valamit.
Kölcsön-létre lobbantsa, ami nincs.
A múlt kihamvadt évtizedeit
villantaná törött tükördarab.
Ahogy a kő fölött beforr a hab,
ahogy a gyűrű szétfut a hangtalan vizen -
a végén ránctalan nemlét marad,
mintha sosem lett volna semmi sem.
***
A hamarosan induló csoportmunka során a színpadi kifejezés lehetőségeit kutatjuk-fejlesztjük laboratóriumszerűen. A mozgásműhelyek némi technikai alapozás után improvizációra épülnek, a színpadi beszéd világába szeretett és fontos versek mentén próbálunk beevezni. Ugyancsak lehetőség lesz saját szövegek alkotására, interpretálására, és foglalkozunk majd a színpadi látvány megteremtésével is.
A "kurzus" végén szerkesztett műsort készítünk, melyek a versekre, a mozgásokra és a látványra épül majd, élőzene bevonásával.
A foglalkozások nagyrészt vasárnap lennének Budán, a Kiss János alt. u. 40. alatt.
Jelentkezni e-mailben lehet: formanek.csaba@gmail.com
Ha úgy gondolod, hogy jelentkezel, írj magadról egy féloldalas bemutatkozást, és ha tudsz, mellékelj egy fényképet.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése