Egy próbafolyamat stációi - 3. rész
A Brutus nőalakjai számomra kiemelten fontosak lettek a próbák során. A boncterem jelenetében szerettem volna, hogy különbözőségük megmutatása mellett képet kapjunk arról, mennyire egyformák. Így merült fel a krumplipucolás motívuma. Rakoncátlan ötlet, mellyel futottunk azért pár kört, mielőtt elvetettük. Azt is szeretem ebben a csapatban, hogy hajlandóak vagyunk belemenni ilyen kósza hülyeségekbe, melyet normális ember kapásból ízléstelennek talál. Hány társulatban voltam (és vagyok jelenleg is), ahol egyenesen gyilkoltuk egymás ötleteit! Pedig a konkrét, spontán születő képek mindig hordoznak valami lényegit. Szóval látunk három nőt, akik egy boncteremben az éppen megszemlélt holttest mellett nekiállnak krumplit pucolni, afféle halotti szertartás előkészítéseként. Valójában minden nő ugyanúgy pucol krumplit. Vagy ugyanazért. A technikák lehetnek különbözők, lehet ügyesen és ügyetlenül csinálni, de ha feltesszük, hogy minden figyelmüket ezen aktusnak szentelik, van benne valami eredendően azonos. A krumpli persze sehogy sem illett a képbe, hiába tűnt olyan csábítónak a vízben úszkáló csupasz burgonyák látványa, a női kezek matatása, a halottmosdatáshoz való mindennemű hasonlóság, miközben az őket összekötő meggyilkolt férfi kapcsán jogaikról és sérelmeikről veszekszenek. Van abban valami elképesztően abszurd, ha a nők a pusztulás és a halál fölött az osztozkodásról vitáznak, és közben halálra marják egymást. A női civakodásnál nincs rémisztőbb dolog a világon.
Hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy minden nő ugyanúgy szeret. Szerintem a férfiak különböző módokon szeretnek, de a nők szeretetében van valami eredendően ugyanolyan. Vagy másképpen fogalmazva: mi, férfiak egész életünkben ugyanazt a nőt szeretjük, akárhány formáját találjuk is. Milyen nevetséges a feminizmus! Ezeket a dolgokat nem lehet racionalizálni és individualizálni.
Mi másért történne meg végül is a Caesar-gyilkosság? Ezek a "derék" rómaiak az öröklés kérdésében kénytelenek észrevenni, hogy megfeneklettek a nőkkel való kapcsolataikban. A káosz nem a gyilkossággal szabadul el. Már jóval korábban, amikor az ágyaikban nem képesek teljesíteni, s ezt a meddőséget muszáj orvosolni. Ahol a szex a politika eszköze és nyelve lesz, és nem fordítva, ott háború indul. És ha mindenkit legyőztünk magunk körül, egymásnak esünk. Legvégül önmagunkkal is végzünk. Minden klasszikus tragédia a nemzés tragédiája.
***
A képi ábrázolás szavakkal megragadhatatlan. Mit kezdjünk például a tekintetekkel? A dolog geometrikus része megkomponálható. De a kompozícióban munkáló belső erő, a kompozíció belső törvénye nem komponálható.
Egy nő szájában, ajkaiban benne van a sorsa. Ahogyan egy nő a száját viseli, az mindennél többet mond világunk állapotáról, alakulásáról. A nők beszéde, de különösen a nők hallgatása ezerszer kifejezőbb, mint a férfiaké.
Ha látunk egy nőt, abban benne van a férfi is. A férfiban nincs benne a nő. A férfiak életében szerepelnek a nők. A nők élete tartalmazza a férfit. Ha egy nő megérint valamit, ha egy nő sóhajt, ott a világ energiái elszabadulnak. Ha egy férfi teszi ugyanezt, ott mindig a hiány demonstrál.
***
A jó instrukció egyszersmind inspiráció. Kölcsönös serkentés, mely egy térben történik meg közöttünk. Egy jó instrukció gyökerei messzire nyúlhatnak. Elhatároztam például, hogy a Brutusban kell nekem egy női tánc, a három szereplő karszerű, rituális tánca. Íme:
József Attila
Fiatal asszonyok éneke
Pihés, huncut, görbe állunk,
formás fejünk, fürge lábunk, szép egyenes, fehér hátunk,
meg a szemünk, meg a szánk.
Táncos-hajlós lángot rakunk, sütünk, főzünk
s hogy az arcunk tüzesedik, a kalácsnak kényesedik,
fényesedik fonatja.
Kelleti magát a szél is, nyílnivaló, gyönge mellünk tapogatja,
jószagunkat terelgeti, kerek szoknyánk emelgeti,
lobogtatja.
Takarítunk, törülgetünk, a hajunkat kontyba kötjük,
lépegetünk, úgy ringatjuk, mint kakas a taréjját.
Hűs derekunk hintázása, karunk-farunk hullámzása,
mint harmatos, magas fűben tíz-húsz kövér, víg gyerek
sivalkodva, meztelenül ha rakáson hempereg.
Hogy az urunk megjön este, mosdóvízzel, vacsorával, csókkal várjuk
ingerkedünk, játszadozunk, csicsítjuk, ha bajjal van,
egész éjjel ölelgetjük
s gömbölyödő kis hasunkat nézegetjük hajnalban.
***
Meglehetősen nehéz elmagyarázni egy idegen, ámde érdeklődő embernek, milyen színházat is csinálok. Ha le tudnám írni, nem csinálnám. Megkeresném azt, amit nem tudok leírni. Lehet beszélni technikákról, meta-technikákról, elvekről, helyzetekről, esztétikákról. A gondolat ereje nem lebecsülendő. Valahogy ez van Foster Brutusával is. A darab alapkérdése, hogy Brutus miért gyilkol: fából vaskarika. Ezernyi oka van rá. Még ha hiányos történelmi ismeretekkel is gondolunk bele, akkor is. DE AKKOR MIN MEGY ITT A HARC?! ÉS MIÉRT KELL EZZEL NEKEM OLYAN MEGSZÁLLOTTAN FOGLALKOZNOM?!
A Brutus furcsa dolgot művel az emberrel. Foster nyilván azt hitte, Cat-nek Brutus-szal kell azonosulnia a darab végén. És nem lépett meg egy sokkal radikálisabb lépést. A vérfolyamnál, amivel a Caesar-történetnek zárulnia kell(ene), számomra már erősebb a hordalék, amit mindez magával sodor. A hordalék, az iszap, az élő víz: maga a folyó. Caesar vére azért folyik, mert a természet megkönnyebbülést követel.
A Brutus valójában egy megtisztulás története.
***
Hosszú, kínos éjszakák után nézd meg a városban az embereket. Nézd őket, ahogy elhaladnak a szemed előtt. Nézd meg a járásukat, figyeld meg különféle ritmusaikat. Ahogyan viselik a testüket.
A lelkünkben mindannyian kést rejtegetünk.
Az a megrázkódtatás ért, hogy az életemben szereplő összes nő egyszerre szerepel bennem.
(Folytatom...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése