A következő versek egy költői tornagyakorlat eredményei, melynek során két, egyenként 15 szavas asszociációs láncot építettem be a szonettekbe soronként. Mindkettőre két variáció készült, páros, illetve keresztrímes formában, valamint az utolsóban a két láncot összefésülni igyekeztem. Bocsássátok meg e kis improvizációkat, melyek azért talán némi hangulati költészet jegyében nem is olyan semmitmondóak.
A két asszociációs lánc:
HANGULAT - időhullás - hullámzás - tengerérzés - tengerészélet - kikötői magány - kicsorduló könny - mámor - szikkadás - aszalódás - zsémbelődés - izomgörcs - zsírleszívás - porszívó-tánc - felejtés
ÚT - kereszteződés - feszület - váll - barázda - pocsolya - sártenger - vitorlás - látcső - horizont - világítótorony - higanyágy - izzasztókunyhó - vándorbot - útonálló
És akkor íme a szonettek:
Hangulat konyhában, fürdőben
- szonett -
Időhullás, idióták, időhullás!, mondta,
s abba a hullámzásba mélyedt,
amit a tengerérzés kisajtol a gyomra
mélyiből az embernek. A tengerészélet
bár csupa kaland, kikötői magány;
kicsorduló könnyekkel küszködőn
a mámor belülről kapirgál,
s a szikkadásra ahogy válaszolsz, köntör-
falaznál, további aszalódás elől
zsémbelődés köntösébe burkolnád
izomgörcseid, de mind dugába dől,
s mint zsírleszívás után maradsz a horvát
tengerpart helyett otthon, porszívó-tánc
vígaszod, mint felejtés falán a fakopáncs.
Az út hozzád nem vezet
- szonett -
A kereszteződés köztünk nem csak úgy,
hogy nekem a feszületre fölhazudj,
ki sajgó vállaim közt még épp élek,
s barázda-arcommal szemléllek
Odaföntről, nem, inkább pocsolya
vagy sártenger, mintsem álnok mosolya
egy olyannak mint te! Könnyű, vitorlás
álmokban, látcsővel látod, a megtorlás
Mily közel! A horizonton már forog
körbe-körbe a világítótorony
fénye, s a tenger mélyén higanyágy,
izzasztókunyhó, hogy az anyád
is vándorbotot ragad, az vár,
hogy engem útonállók kezére adtál!
Még egy hangulat
- szonett -
Fölemészt a robotikus időhullás,
hullámzásba kapaszkodnék, de túlzás
ez a tengerérzés, ez a május. Félek.
Gócokba hurkolt a tengerészélet,
Amit élek. A kikötői magány.
Kicsorduló könnyem iszom, talán
az éji mámor kínomra enyhet ad,
de ha szikkadás jön, vagy egy vad
Aszalódás megint, felkötöm
magam, hogy a zsémbelődés rögtön
kimúlik, csupa izomgörcs bízvást
Úgy ellepi testem, hogy zsírleszívást
kívánnék, ó porszívó-táncos, renyhe lét!,
mily könnyen beszippant majd a felejtés!
Még egy út
- szonett -
Álltál némán a kereszteződésben.
Szárnyainkba feszületet döfött
egy izmosvállú isten, s legfőképpen
egy barázdás tollú keselyű körözött
fölöttünk, s alattunk a pocsolyában
sártenger hullámain himbálózott
dühödt csókjaink karcsú vitorlása.
Látcső-éles pillantásod behálózott.
A hosszú horizont beléd tágult.
Világítótorony lettem, kedvesem,
s puhán megvetettem higanyágyunk,
Izzasztókunyhóként lángolt vérző sebem,
vándorbotom hegyébe aléltan dőltem,
nem várhattál, te útonálló, már semmit se tőlem.
Út, vér, hangulat
- szonett -
Időhullások kereszteződése
hullámzás vagy a feszület éle
a tengerérzés sava vállainkban
tengerészélet barázdás álmainkban
Pocsolyákat locsolsz a kikötői magányban
kicsorduló könnyed a sártenger tavában
mámoros vitorlás vágyaidnak szele
szikkadást oszlat s látcsöved enyhe
remegése a horizontot táncoltatja aszalódás
zsémbelődés ahogy a világítótorony óriás
izomgörcsbe feszül létünk dermedt higanyágyán
zsírleszívás az izzasztókunyhó nekünk vágyán
egymásnak porszívó-tánccal vándorbottal lépkedünk
útonálló várakozásban véres verejték a felejtés nekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése