Ars poetica
Kéjek puha násza, pojáca
urak és hölgyeik románca
elől vásznak mögé rejtezem,
arcaitok új világba helyezem.
A mozdulatlan arc
Kőből tökély örök fölény.
Ha mozdul is bennem a bölény,
Tömör, sötét börtön a jussa.
Szégyenem az, ami visszahúzza.
Ifjúkori dühöngő líra
Művészetem termékeit,
hol magára ölti ékeit
a természet minden tája,
s festékem lesz a ruhája
a meztelen embertestnek,
csodálod, bár festenek
másfélét mások sokat,
s egy nagy piacon csókolóznak
vevőikkel e büszke népek,
hogy pénzt is érnek azok a képek.
Egy nap én oda betörök,
megfogok egy nagy vasvödröt,
és jókorát beleszarok.
Ez ingyen van, na szevasztok!
Képi keret
Hogy csicsereg, egyre zsezseg
csupa csoda gyereksereg
a kerítésen odaát,
s én csak egyre kaparom, kenem,
festegetem kerge lelkem
csontvázát.
Vetkőztetés ecsettel
Bőröd alá másznék
De ott mit találnék?
Puha vászon ágyad
Ott mindig megtalállak.
Emlékezés egy régi nőre
Kalapodat fektetted ágyékomra
mikor az bambán rádmeredt.
Rügyező ágakat festek árnyékodra
mely a sarokról még visszainteget.
A próféta
Látom mind arcaitok a világ végén
néztek vissza a maradványba
festékfolt lett köpenyem szegélyén
ahogy könnyetek csurgott lemállva
a nagy karneváli képről.
Hőseim voltatok, olcsó cimborák,
olykor egy-egy szép nő
vagy törött hegedűk, zongorák
hangjai ha füleltem
forduljatok most már el
eleget ügyeltem
rátok, többé semmi sem kell.
Csöndben, önimáim közt még egyre ténfergek,
magam csapom csak be, s úgy már senkit sem féltek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése