Valóságos fikciók
Új sorozatba kezdek, melyhez külön nem fűzök megjegyzést, remélem magáért beszél majd. Bízom abban, hogy utóbbi időkbéli hallgatásom nem tántorított el senkit, vagy ha mégis, hát annyi baj legyen...
Embernapló 1.
Egyik lábán félcipő, a másikon papucs, kockás papucs. Hetven-nyolcvan éves bácsi, a zebrán integet egy hatalmas betonkeverős autónak, hogy menjen át előtte. A sofőr is mutogat, elengedné az öreget. Az utca görcsbe rándul: mi legyen? Végül a bácsi szitkozódva elindul, nagyon lassan átcsoszog a zebrán, a teherautó előtt, aki türelmesen vár, míg a sor gyűlik mögötte. A gyalogosok zavarba jönnek, én is, aki a bácsival együtt, de őt alaposan megelőzve, dolgom után sietve vágok át az átkelőn.
Embernapló 2.
Nagy vita közepette a férfi hirtelen visszahőköl, homlokáról ebben a pillanatban orrára esik a szemüveg. Egy pillanatra meglepődik: vajon attól, amit a másik mondott, vagy a szemüveg váratlan lecsúszásától, vagy talán leginkább attól, hogy ez a két esemény egyidejűleg történt? Hatásos apró momentum, esetleg alaposan begyakorolt mozdulat, remek kivitelezés. Tárgyalni tudni kell.
Embernapló 3.
Egy ember beszél dolgairól a többieknek. Előre megígérte, hogy az övé lesz a leghatásosabb beszámoló. A mondatok eredete a testtartásban, tekintetben, levegőhasználatban. Színpadias, mégis esendő. Önmaga hevületét álszerényen cáfolják szavai, de csak játékból. Tudja, hogy tudjuk, ... de mégsem tudjuk annyira. Maximális erővel játszik, könnyedén. Koncentrált erő, mely játékosan hullámzik. Bohóc, aki lehengerel. Színész-költő, aki menedzsert játszik. Nem adja oda magát egészen sosem. Ha az életéért érvelne, akkor is tréfálkozna. Egocentrizmusa, nárcizmusa olyan feltűnő, hogy könnyen elfeledkezünk előbb még mindenre érzékeny figyelmén, amivel korábban már a mi megjelenésünket is többszörösen nyugtázta.
Embernapló 4.
Egy 50 éves férfi 30 éves szerelmével, fejüket összehajtják. Unják? Megy az előadás, mire figyel ez a pasas? Néha csak néz önmaga elé. Hallgatózik? Ha a lány nem jött volna el, ő sem lenne itt. A kísérők szent unalma, mikor szeretőjük színházba cipeli őket? Ő sem az előadásra gondol, legfeljebb mellékesen. Búcsúztatja itt nekem az ifjúságát. Emiatt aztán még a mi előadásunkat is szereti, alkalmat adunk neki erre. Magas, szép tartású ember, sok humorral és gyenge látással. A vastag szemüveg mögött úgy törnek a fények, mintha mindig sírna. Néha felnevet. Jól érzi magát. Itt most viszonylagos csendben és tétlenségben végiggondolhatott valamit az életéből.
Embernapló 5.
Bejön, valamit eszik, szokásos üdvözlési formák, tudja, hogy az én terepemen van, sokat kérdezni nem mer, inkább nem gondol arra, hogy itt ebben a térben ma biztos nem azt, amit megbeszéltünk. Gyanútlanságba ringatja magát, alszik. Az idő múlásáról is beszélgetünk, büszke rá, hogy mostanában nem késik. Apró önismereti ingadozásokat produkál, ezt teszi, mióta csak megismertem. Bájos. Szerintem földrengés kellene neki, biztos megviselné, de akkor gyereklányból nő lehetne. Az angyalok is megtestesülni vágynak.
Embernapló 6.
Ma alig találkoztam valakivel. Legfeljebb önmagammal. Ha ugyan. Néha olyannyira jólesik nemtársaságinak lenni, hogy még magamat se veszem figyelembe. A terek és a hangok szerint másként képzeli el az ember saját magát, mint testet. Ha zene szól, én nem tudok úgy írni, ahogy az írás tiszta képzete bennem van. Mormolva szeretek írni. Megállás nélkül, hallgatva a toll hangjait a papíron. Nyekereg a toll. Szép a papír. Ilyenkor rájövök, milyen életre vágyom. A szék is nyekereg. Nyugovóra kéne térni. Gondolataimban már a holnapba kapaszkodom. Ruha nélkül is más. Aludni is más. Sétálni is más, napfényben vagy esőben, nem ugyanaz. Sötétben más ember vagyok. Egyedül más ember vagyok. Feltételezem, mással is így van ez. Nagyon régen írtam gyertyánál. De hát itt most leoltották a villanyt. Úgy érzem magam, mint egy szerzetes, lehet, hogy az is vagyok. Ritkán van, hogy az ember egyetlen dologra tud koncentrálni, tisztán egy dologra. Vissza hát a középkorba. Mi más lennék, mint egy tudatállapot. Vagy tudatállapotok találkozása. A megfigyelés is tudatállapot. Fontos itt most leszögezni, hogy az emberek hatással vannak rám, és önmagamra is hatással vagyok. Nincs külső megfigyelés. A megfigyelés mindig legalább egy kicsit belső is. Vannak vidékek legbelül... ahol az ember otthon van. Eltelt egy hét. Eltelt egy élet. Jó most lenni egy pici gyertya fényében. Nincs éles határ a napok között. Éjszaka van a Földön. Ez már nem munka, nem feladat, csak úgy történik. Szokatlan mostanában... A megfigyelő eggyé válik a megfigyelttel. Az ártatlan a bűnössel. Az akarat az elengedéssel. A szándék a tétovasággal. Az ébrenlét az álommal. A papír az élettel. A tinta a testtel, elfolyik, gördül, forma, jelentés, képzelet.
