Jancsó Miklós készülő filmjében, az Oda az igazság!-ban (fotó: Horniák Ágnes) ... és a következő kép is....
Olyan sok mindenen túl vagyok az elmúlt hónapok révén, és annyi minden áll még előttem, jó volna számot vetni, számot adni, elmerengeni, hogy emlékem is legyenek, legyen jövőképem is...
Például visszaolvastam a régi zsiráfivóhelyes bejegyzéseket, és nagyon sokat segített az előadás felújításában. De nem csak a szakmai dolgokról van itt szó, bár jó, ha abban a köntösben jelenik meg. A szív ügyeire is tekintettel kellene lenni. Erre lenne megoldás, ha folytatnám az Egmontius-sorozatot.
Gyorsabban megy az élet, mint ahogy reagálni tudok rá.
Mostanában a praktikus ügyeket illetően próbálok előre dolgozni, hátha felszabadul némi idő előbb-utóbb, ami saját magamra szánható, de egyelőre a feladat megoldása csak újabb feladatokat szül, újabb vállalások lehetősége bontakozik ki, mindez jó, mert haladás, fejlődés, előremutatás, de hiányzik az a csóró, üres idő, ami annak idején ezt a blogot is létrehozta.
Olyan ez, mint egy matematikai függvény, mint egy hiperbola: folyamatos közelítés a tárgyhoz, és egyúttal folyamatos távolodás is egy másik tárgytól - a két tengely. A két tengely egymással derékszöget zár be. A metszéspont az origó. Amikor legközelebb vagyunk az origóhoz, akkor vagyunk egyenlő távolságra mindkét tengelytől, egyik sincs közelebb mint a másik, és viszonylag mindkettő messze van. A vonzás szabályai?
Az életünk persze sosem csak hiperbola, ez csak egy bizonyos metszet, az idő, amiben élünk, sokkal összetettebb, sokkal érzékibb.
Sokféle birodalom van, amiben lehet élni. Most Tűzraktér, Radikális Bázis a neve, máskor Szorongás, Szerelem, vagy Hiány. Konkrét fizikai terekben élek. A lelki terek feltérképezése -ezekben is élek, csak nem tudom pontosan, hogyan - talán a közelítő tél feladata.
Figyelmem itt van, itt is van!
