Brecht és Artaud találkozása a boncasztalon

Egy próbafolyamat stációi - 2. rész

Na persze, ahogy tegnap befejeztem, ahhoz hozzá kell fűzni: másképp kell instruálni egy improvizatív mozgásszínházat, mint egy realistát. Csakhogy nem improvizatív mozgásszínház-e a commedia dell'arte is?! Dehogynem.

Azt hiszem, kicsit is komolyan vehető alkotónak szüksége van munkanaplóra. A munkanapló az én esetemben voltaképp gondolkozó-füzetecske. Az írás meditáció. A gondolat egy formája. Az írás munka. És mi lehet például a rendező valódi feladata egy darabban? Illik-e például a próbák előtt előre kitalálni a jeleneteket, bizonyos megvalósításokat? Szerintem nem. Ugyanakkor kívánatos mégis, hogy a rendező felkészülten érkezzen a próbára. Legyenek tehát verziók, ötletek, stb., de ami a legfontosabb, hogy legyen valami lényegi megsejtés. A rendezőnek szerintem sejtenie kell, merre kellene vinni a darabot, de nem illik tudnia. A csoportnak együtt kell kidolgoznia a jeleneteket. A munkanapló ezeket a sejtéseket készítheti elő.

Folytassuk tovább a Brutus próbafolyamatának elemzését! Hogy mindaz, ami spontán és öntudatlanul jött a pillanat varázsa alatt, annak a folyamatát, az előadás (a születés) nyelvét megérthessem, és megsejthessem azt, ami még minden bizonnyal hiányzik az előadásból. A próbafolyamat vége felé érdemes talán ilyen összegzéseket tenni.

Boncterem

Azt hiszem, ezzel a jelenettel kezdtünk el elsőként dolgozni. Fogalmam sincs miért. Talán mert ebben majdnem mindenki szerepel. De az is lehet, hogy azért, mert a darabbéli író, Cat is itt kezdi valójában. A boncteremben - időben előreugorva - Caesar már halott.

A legfőbb problémánk az volt az elején, hogyan iktassuk ki a darabból Calpurniát. Nem akartam ugyanis még egy női szerepet kiosztani. Megsejtettem, hogy Calpurnia az előadásból kihagyható. A boncteremben azonban mégis fontos, hogy Calpurnia megjelenjen, hiszen a három nő vitája, melyet Cleopatra érkezése szakít meg, dramaturgiailag nem oldható meg két nő vitájaként. Egyszerűen fogalmazva: 2 nő egész másképp veszekszik, mint 3 nő. Tehát Calpurniára mégis szükség van. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy ki kell hagyni!

A nézőbevonós verzióban Calpurniát egy néző személyesítette volna meg, és sikerült is "kiírni" a szövegeket Calpurnia szájából, és függő beszédben a másik két nőnek, illetve a hullaként igencsak aktív Caesar-nak adni. Csakhogy a bevont nézői viselkedést igazából nem volt kedvünk modellezni. Igen, mert nekünk magunkkal kell foglalkoznunk, és nem a nézőkkel - ez a színház alapvető etikája. Az más kérdés, hogy ha következtesek vagyunk, akkor az a nézőre hatással lesz. Ha őszintén kérdezünk magunktól, a nézőben is felkeltjük a gondolatot, az együttérzést, a problémát. Tehát Calpurnia ügyében más megoldás után kellett nézni.

Nem árulom el, mi lett a végeredmény, de különös egy megoldás, az biztos.

A másik alapvetésem az volt, hogy nem akarom a kórházi szolgát és az orvost külön szereplővel játszatni, sem pedig más szereplőket az ő bőrükbe bújtatni egy kis jelenet erejéig. Végül úgy döntöttünk, hogy a halott Caesart maga sétál be a terembe (miért ne?!), és ő maga elmondja magáról, amit tudnunk kell. Persze ellenpontot kellett találnunk, hiszen ha rögtön az elején elkenjük a halál tragikumát, nem lesz értelme az egész darabnak. A többi szereplő számára tehát Caesar valódi halott, egyedül a halottak világában egyébként is igen járatos egyiptomi testőr, Stahr az, aki élő kapcsolatba léphet vele.

A halálból való ki-be ugrálás egyébként nagyon izgalmas ritmust ad a 12 perces jelenetnek.

A boncteremben valójában az egész darab problémájának szövetébe nyúlunk bele. Képletesen is, testi értelemben is. Egyfelől a társadalmi és rokoni kapcsolatok szintjén. Másfelől azonban e szerephálózat mögött meg kell sejtetnünk a vágyak és kínok még kuszább hálózatát is. A halotthoz való viszony a kulcs! Az agresszió és a bűntudat. A szexuális fantáziák és a kielégítetlenségek. Szerepek és tekintetek. Játék és rémület szimbiózisa, miközben lüktet a drámai narráció, és egy pillanatra sem áll le a cselekmény. Brecht és Artaud találkozása a boncasztalon.

Az élők rémülete nem más, mint a halott lakomája.