Lichthof-napló 3.
Témánk mégis kihívta a kérdést, s arra legalább egy lehetséges válasz kezdetét. Itt bújkált mindez az elejétől fogva. Nem lehet duót csinálni akkor, ha valójában a magány izgat bennünket. Legalábbis így tűnik számomra. A megoldás, és egyúttal fontos előrelépés: két, párhuzamos szólót kell létrehozni, azonos témában, azonos objektumokkal, hasonló motívumokkal, de más nyelven. Hogy legyen mindez inkább az egyedüllétek párbeszéde, mint a párbeszéd álarcába rejtett egyedüllét. Ami csakis hazugsághoz vezethez.
A közös munkának vannak alapvető előfeltételei: ki kell alakítani egy közös mozgásnyelvet, ami óriási munka és nyilvánvalóan nem a mozdulatok formáiról szól, hanem, úgyszólván, a mozdulatok születéséről. Egy ilyen tréningsort levezetni, abban résztvenni azonban egészen más munka, mint amire engem Eszter felkért. De hát ezt persze sejthettem volna előre, de megint naiv voltam, és könnyelmű.
Sebaj. Végül azt hiszem mégis fontos ponthoz jutottunk. A dupla szóló ötletét így kétnapos távlatból igen gyümölcsözőnek tartom. Szimbolikája magáért beszél: képzeljük el a két szobát, a kettéválasztott közönséggel. A szomszédban zajlik a másik szóló, néha ide, a miénkbe is átszűrődik a zene, vagy a zajok, olykor a két szobát elválasztó duplaszárnyas ajtó kinyílik. Tudunk egymásról, de nem látjuk egymást. Aztán félidőben az előadók térfelet cserélnek. Most mindenki megnézheti azt, ami már egyszer lement odaát. Az eleve elrendelt kettéválasztásban már egy csomó mindent nem kell megmagyarázni. Azért nincs kontaktus, mert nem is lehet. Két élet van, két nyelv. Mindenkinek a saját fényudvara.
Tehát jelentem: elindultunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése