Nézzük újra!

Egy próbafolyamat stációi - 14. rész

Így, a próbafolyamat - habár akadozó - vége elé adódik a fölvetés: nézzük újra az egészet, próbáljunk friss szemmel rátekinteni az alapanyagra - ha már összpróbára leghamarabb csak vasárnap kerülhet sor (ó, minő feszültség, hogy itt őrizzük darabáinkat, szegényen, koszosan, s odakiabáljuk kitalált embereinket...).

Szóval nyersen és brutálisan: miről szól Paul Foster Marcus Brutus című darabja?

Sokan azt tanácsolják, próbálja meg az ember mindezt egyetlen mondatban megfogalmazni. Lássunk hát verziókat, közelítéseket (hiszen mi más lenne ez az egész, mint közelítések végetérhetetlen sorozata...)

1. Van egy nagyjából kortárs író, Cat, aki Brutust saját eszményei védelmére akarván fölhasználni, ellentmondásba keveredik a történelem tényeivel.

2. Van egy római szenátor, Brutus, akinek lelke nyugtalanul bolyong a történelem mindenkori színpadán, hogy saját paradoxonát megértse.

3. Van egy római diktátor, Caesar, aki konfliktusba keveredik saját közegével és karakterével, hogy Róma birodalmi törekvéseit beteljesítse.

4. Van egy állam, Róma, amely birodalommá válásának pillanatában a pusztulás magvait veti el földjében, mert anyáik méhében is ez hordozódik már egy ideje.

5. Vannak kielégítetlen római nők, akik a politikai játszmák kereszttüzében utódokra vágynak.

6. Van egy színésznő, Memphis, Cat felesége, aki minden világi törekvéssel szemben csendes, intim, természetközeli életre vágyik, de a társadalomból szabadulni képtelen.

Foster játszmája tehát legalább 6 szólamban hangzik, ha csak a legnagyobb vonalakat tekintjük. De miről szól mindez egyszerre? Milyen szellemiség vonhatja mindezeket egyazon szárnya alá?

A kérdés szinte triviális, mégis oly nehéz valódi választ kicsikarni. A közös motívumok könnyen felsorohatók, érzékelhetők. A keret persze: Cat agya, lakása, színdarabja, színháza, esztétikája, eszményei, érzékei, álmai, tudattalanja. Vagy a bolyongó Brutus történelmi hazátlansága? De mégis többről van itt szó! A sejtésről! De mit sejt Cat? Ez kimondatlan a darabban. Mi nagyon sok réteget feltártunk eddig, de van még valami, ami ellenáll elemző képességeimnek. Ez nyugtalanít. Könnyedén elemzem Shakespeare-t, Beckett-et, Csehovot, Moliére-t, nehogy már ez a kis mitugrász Foster fogjon ki rajtam a hülye paradoxonjával, melyet egyébként olyan csábítóan és következetesen épített fel! Nehogy már egy egyszerű tükörrendszerben oldódjon fel az a sok szólam, ami munkál ebben a darabban és előadásban!

Az már biztosan jó gondolat, hogy Cat kegyelmet keres Brutus számára, s rajta keresztül nyilván önmaga számára. De vajon ez megadódhat nekik? Vagy az egész darab egy hatalmas kudarc? Miért ne? De ugyanakkor: ez nem lehet a drámai tét, itt a lényeg éppen az lenne, hogy ebből a fából vaskarikából pozitív eredmény tudna születni!!! Ez létfontosságú: a Brutus nem fejeződhet be úgy, hogy a rezignáció árnyéka is vetődhetne rá!

A Brutus - nyelvezetében is - pozitív energiájú darab, a mi előadásunk nyelve sem más. Akkor viszont hogyan oldható fel a paradoxon?

"Annyira belebonylódtam a mesterségesbe, már azt sem tudom, mi a valóság" - csakhogy ez a darab közepe, és nem pedig a vége! Tézis - antitézis - szintézis? Hol a szintézis a jelen és a múlt között? Hát nem képtelenség?!