Sokak szerint csak ideákba szeretünk bele, valami égi képmásba, melynek nyomai földi körülmények között elbizonytalanodnak.
"Hiszen a saját nevünk is csak egyféle idea. Azt mondom: a nevem Vendelín, miként ez is a nevem. De mit jelent ez a név? Minden, ami Vendelínhez köthető, Vendelín nevével jelezhető. Vandál vagy egy szent? Csak egy jel. Vendelín mindig múlt idő vagy jövő idő, vagy elképzelt jelen. Vendelín nincs. Ha Jurij lennék, mi változna? Semmi. "A volt igazgató így morfondírozott. Mégis, ha önmagára gondolt, elősorban Vendelínként gondolt magára, sőt, úgy is gondolt magára, mint valami megváltoztathatatlanra, már ami vendelínségét illeti. Mint ahogy a kötéltáncosnő is mindig Milena volt, és Vendelin eszerint gondolt rá, milenaság nélkül Milena sem lehetett volna.
Milena neve sok-sok érzéki tapasztalattal töltődött fel. Illattal, érintéssel, csókok emlékével, szavak búgásával. Lélegzéssel. De hogy Milena az volt-e, az a húsvér létező, aki tegnap vagy azelőtt, arról miféle bizonyosságot nyerhetett volna. Vendelín gyűjtötte a Milena névhez kapcsolható emlékeit. És így szerelmes is lett, maradt, remélt maradni Milenába, aki nem Milenaként erre a szeretetre már nem lett volna érdemes, ez a szeretet a Milena nevű fogalomhoz tartozott, a fogalom pedig egybegyűjtötte mindazt, amit Vendelín Milena révén valaha is gondolt, érzett vagy amire emlékezett, vagy amire vágyott. "Kit érdekel, mit tartalmaz Milena fogalma! Milena fogalma van, és épül, és építhető, és olyan általa, mintha Milena valóban létezne. Nyerhető ennél nagyobb bizonyosság?!"
Többször elképzelte, mi történne, ha Milena egyszer bevallaná, hogy ő valójában nem Milena, hanem a testvére, és Milena halott, ő pedig valójában undorodik Vendelíntől, nyápicnak találja, nem szereti a szagát, idegesíti a jelenléte. Mindez előfordulhatna, ki lehetne biztos abban, hogy a helyes személybe szerelmes? Vendelín persze félt ettől, tartott ettől, nem szeretett volna magára egy hatalmas gyászmunkát felvenni, hogy megsirassa a halott Milenát, és ennek kapcsán egyedül maradt önmagát. Ezért végül úgy döntött magában, hogy amennyiben Milena önazonosságát illetően ilyen kétségek merülnek fel, esetleg a Milena-kép (idea, bálvány, szómágia-rendszer) összeomlik, úgy ő is semmissé teszi vendelínségét, névtelenségbe borul, majd idővel új nevet talál magának, ez ma már könnyűszerrel elintézhető, hogy még a saját neve se hirdesse önmaga számára Milenát, mint fogalmat, mint képet, mint ideát, mint illúziót. Mert ha Milena illúzió, úgy Vendelín is az.
A szerelmi életről beszámolni, azt mintegy közzétenni, íróilag vagy másképp, leírni találkozásaik, intim pillanataik sokaságát, nos ez nem lehet tárgyunk most. Mindez nem rejt túl sok fordulatot, drámai erőt, sem költői kihívást. Témánk inkább Vendelín egy bizonyos alvással töltött öt perce, melynek során még mélyebbre hatolt Milena milenaságát illetően, s mintegy rádöbbent saját vendelínségének határaira.
Történt ugyanis, hogy Vendelín egy délutánon elszundított kedvese karjai között, s álmában is ott maradt, e jótékony melegségben, egybeolvadásban, összefonódásban. Béke és halálos nyugalom áradt szét tagjaiban, mint aki évtizedek küzdelmeit piheni ki, jól emlékezett később, álmában sírt is, avagy pityergett, akár egy kisgyerek, elsírta minden bántalmát, elfojtását, ami gyerekkora óta rá nehezedett. A csalódások, a felnőtté válás nehézségei, a fogalmak áttörése, aztán a valósággal vívott harcok, a cirkusszal járó felelősségek, az emberek kiismerése, a folytonos éberség, a tettrekészség, az férfinak látszás akadályai, az erő mindenkori tételezése, döntések, és keménykedések, a félelmek, amik elől menekült tudattalanul is, a páncélok, amiket magára pakolt, a páncélok, melyek súlyosabbá, idegenné, nem önmagává tették.
Csakhogy Vendelín nem lehetett újra gyermek Vendelín. Hisz már felnőtt, Vendelín nem volt gyermek. Ha Vendelín gyermek tudott volna lenni újra, akkor megszűnt volna minden lehetősége a felnőtt Milena felé. Ezért Vendelín, az álmában gyermekké lett Vendelín kénytelen volt nagyon gyorsan, még álmában felnőtté lenni újra, s az álom közben felnőtt Vendelín, a felnőttként erre a felnőttségre ébredő Vendelín hirtelenjéban Milenát olyan idegennek, olyan végtelenül másnak látta meg, mint korábban, olyannyira meglepte Milena most tapasztalt egyedisége, hogy egyszeriben elveszítette Milena iránti minden kötődését.
Vendelín lebegett az űrben, ezt az űrt Milenának nevezte el, ő volt a kis bolygó a hatalmas Milenában, és mindez megváltoztatott mindent, amit korábban szerelemről vagy Milenáról vagy önmagáról gondolt.
Vannak történetek, melyeknek sosincs végük. Vendelín is így bolyongott az önmaga keltette világűrben.
