Kapuk

Egy próbafolyamat stációi - 5. rész

A tegnapi próba elmaradt. Egyszerű bürokratikus, adminisztrációs okokból. Nem tudtunk bejutni a próbaterembe, maradt hát a felhevült, de kielégítetlen állapot, roppant belső feszültség, túlkoncentráltság, a kudarc keserű íze, tehetetlenség, lebénultság. Aztán 4-en egy lakáson bizonyos italokkal felszerelkezve, nem bírván magunkkal, mégis szövegpróbáztunk, és dalszöveget szültünk. Mindez nem jöhetett volna létre, ha néhány fafejű ember mégis beenged minket a terembe, ahová évek óta járunk, és dolgozhatunk úgy, ahogy szeretnénk. Hihetetlen, hogy az embert nem hagyják dolgozni. Abszurditás, hogy az egyetemen, ahol kultúrát szeretnénk csinálni, nincs kultúrája annak, hogy lehetőséget biztosítson saját fiainak-lányainak kultúrában élni. Gyöngyöt disznók elé...

Az alkotófolyamat mindig bizonyos kapuk megnyitásáról szól. Legyenek azok egyetemi épületeké, vagy saját képzeletünk kapui. Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen kapukat bezárva találjak. Mi a magunk részéről mindent megteszünk azért, hogy kinyíljunk a világra, egymásra, saját látomásaink, érzelmeink felé. Sajnálom azokat az embereket, akik a saját feladatuknak nem képesek megfelelni. Akiknek fogalmuk sincs valójában, miféle felelősség a kapu őrzőjéé, miféle felelősség a hírvivőé, az írnoké, a házigazdáé. Milyen szép régi szavak! De nekik, akiket sajnálok, nekik csak bürokrácia, adminisztráció, házirend, aláírt papír - csak ezek a szavak léteznek. Portásország. Rosszkedvünk tele. Kapuzárási pánik. Sajnálom, hogy ők így akarnak élni.

Mi akkor sem adjuk fel. Mert megfertőzött az alkotómunka szenvedélye! Reggel 5-ig nem tudtunk nyugodni. És megoldottuk a tegnapra kitűzött jelenet befejezését. Azt hiszem, le fog szakadni a plafon - először a pofátlanságért, amit elkövetünk itt, majd pedig hirtelen azért, ami miatt mindnyájan szívből sírni fogtok! Mert szép lesz. Szép!