2007. augusztus 25., szombat

A végén, de nem végül! (és nincs is vége...)

Commedia dell'arte workshop, 2. rész

Immár a végén vagyunk a 2 hetes próbafolyamatnak, s oly sok mindenről kellene szót ejteni, oly sok fotóval kellene mindezt alátámasztani, s oly sok munka volt szinte megállás nélkül ezidáig, hogy tisztességesen számot adni az eseményekről nem nagyon tudok most itt, különösen, hogy holnap is vár még egy utolsó nagy menet! Aztán szeptemberben folytatjuk.

Túlzó terv a magam számára is, de szeretnék MINDENRŐL írni, amit megtanultam a commedia dell'arte műfajáról. Összeállítani egy kis magán-lexikont: szócikkekkel, élményleírásokkal, fotókkal.

Régi probléma: (meg)írni vagy (meg)élni? Összegezni kellene a Don Quijote-próbáinak tanulságait csakúgy, mint a patcai esküvői eseményeket, nem is beszélve a jövőről, a tervekről, a koncepciókról, az álmodozás magasröptű sorairól tehát. Erre most módom nincs, de emlékezni fogok, és folyamatosan pótlom az elmaradásokat.

A komédiázásról tehát csak röviden:

Ma két jelenetben is benne voltam: az elsőben egy 95 éves öregembert (Pantaloné-t) alakítottam, aki rettegésben tartott macskáiból tolvajbandát szervez. A macskák fellázadnak, az öreget foglyul ejtik, s Columbo hadnagy hathatós segítsége szükségeltetik, hogy a banda lelepleződjék, s így Géza bácsi kiszabadulhasson a szekrényből. Columbo a bácsit, mint bandavezért, nem teszi hűvösre, mert megszánja a kora miatt. Az öreg végül, oldandó nagy magányát, két kutyát szeretne, akiket a közönség soraiból igyekszik beszervezni-beédesgetni következő kompániájába.

A másik jelenetben egy Zanni-t (eredetileg egy buta szolga) játszottam, aki nagy reményekkel érkezik vonattal New York-ba: színész szeretne lenni. Elsőként egy krisnás húzza le (róla a nadrágot), majd egy drogárus szívatja meg (a táskájába - és kis híján az életébe - kerül az a kis kokain, amitől jobb színészi képességeket helyez kilátásba a díler), majd Mr. Hooker, a rendőr veszi kezelésbe hősünket. Mindez szeptember 11-be oltódik bele, ledől a két torony, Mr. Hooker a nagy káoszban eltűnik, de kiderül , hogy mindez valójában filmforgatás, és hogy én magam vagyok a főszereplő. Mr. Spielberg-gel megbeszéljük a jelentek tanulságait, majd újra a vonaton vagyunk, ahol megjelenik Jim, mint embercsempész, átszökünk a határon, de a sivatagban majdnem szomjan halunk. Akkor megérkezünk egy oázisba, ahol egy büfében sört iszunk, de Jim elmegy WC-re, én meg elmerengek, amiből a vasutas riaszt fel, hogy hol a jegyem. Nem nagyon értem, hol vagyok, hiszen ez a jelenet nincs benne a forgatókönyvben. Spielberg azonban nem jön, s végül a szőrös szívű kalauz leszállít a vonatról. Így érkezem a Kálvária térre, ahol nagyon megörülök hazám fiainak a nagy utazás után. Aztán jön hátulról Imi, hogy "Csaba menjünk most már próbálni." Kérdem tőle, milyen volt a New York-os jelenet, amit nem nagyon ért, el vagyok varázsolva, az egészet csak képzeltem. Le is vesszük a maszkokat. A rendezővel és közönséggel való párbeszédbe oldódik a jelenet.

Nagyon szerettem ezt az utóbbi jelenetet, melyben rajtam kívül minden más szerepet (krisnás, drogárus, Hooker rendőr, Spielberg, embercsempész, Imi) Baksa Imi alakított. A jelenet létrejöttében sokat segített Deme Laci, aki az első és legfontosabb próbánkat külső szemmel követte és nagyszerű ötleteivel járult hozzá a sztorihoz, valamint a színészi munkához.

A mai nap az eddigi legfontosabb, szerintem a csoport életében is: ma sikerült igazán kommunikálnunk a közönséggel. Mindez bátorság, döntés, jelenlét és valamiféle szeretet kérdése, mint ahogy egyébként a félelem, a bizonytalanság, a hiány és a gyűlölet - melyek az elmúlt napokban oly sokat környékeztek minket, - éppúgy kellettek a mához. Mindezek egy-egy szócikket érdemelnek majd a Komédiás Lexikonban.

Rengeteget tanultam ebben a 2 hétben, s azt hiszem életem legintenzívebb és legszeretetreméltóbb színházi munkája volt ezidáig. Örülök, hogy végre színész lehettem. Nagyon szeretek színész lenni. S ha vannak, akikre támaszkodhatok, partnerek és rendezők, akkor minden energia felbuzdul bennem. Stefano és Andrea, az olasz mesterek jelenléte éppoly inspiráló volt, mint Simon Balázs valóságos helyzetekhez ragaszkodó, a jelenetek belső tartalmát illető igazságot kutató fáradhatatlan rendezői attítűdje.

Szólni fogok még a Stefano által prezentált Castaneda-féle energetikás (varázslós-sámános-mágikus...) gyakorlatokról (a neve: Tensegrity), melyek jelentősége felfoghatatlan egyelőre, de abszolút érezhető és a hatása lényegi (talán az egész 2 hét legfontosabb mozzanata), a maszkok viseléséről, a commedia dell'arté-s szabályokról-szempontokról, az improvizáció nehézségeiről, a fáradtságról és a fellendülésről, néhány jelenetről, ami fontos volt, néhány színésztársamról, akikkel találkoztam, néhány gondolatról, ami ezek kapcsán bennem elindult, és persze a közönségről, akik ott és akkor megjelentek.

Legközelebb szeptember elején folytatom a naplót, most egy újabb munka következik, egy hét tábor, melyről szintén élménybeszámolót olvashat majd az, aki ide ellátogat.

Kié itt a tér? (Commedia dell'arte, 1. rész)

Nincsenek megjegyzések: