Erre gondolt, amit aztán a címben nyugtázott, és többféle (mai) tapasztalatból sűrített.
Nem csak mai hosszas alvása (alvás állapotában végzett összegző és kimerítő meditációja, valamint frontérzékenységére mindig tekintettel lévő, kiújuló - hetek óta kísértő - fogfájása iránti mélységes alázat) ringatta bele, hanem főként az, hogy önmagán kívül is fontossá vált.
Így például árulkodó jeleket vélt felfedezni minden mozdulatában, valamint a körülötte bizonyos ideje létező tárgyak és illatok némely halmazában, mint például puha kispárna, vagy a hűtőben a tej, vagy a földre vetett függönyanyag.
Minden átjáró egy másik énhez, gondolja most, elragadtatottan, (képtelen lezárni egy mondatot), ezért utál telefonálni, (mert az csak a te szemedben végződhet), önmagába jár át, (általad), egyik oldalon én vagyok, (és a másikon is), ahol kereste, ahol remélte, ahol felismerte, (ahol mind megette), és elfogyott, ott újra nő, (önmagam).
Vagy másképpen úgy mondaná, tükörképeid erősítik önmagad.
A szépség nem feltétlen harmonikus, gondolja, majd rágyújt, inkább olyan, mint a szeretet, éber és őszinte, közben füstölög. Írásgyakorlatokra vágyik, (melyekbe behelyettesíthet), ha már nem vagy itt.
Egy hosszú, elveszettnek hitt könyv töredékeire bukkan például, (de újra kell tanulnia olvasni).
És járni. És mosolyogni. És még haragudni is.
Elmegy mondjuk a házhoz, ami egyféle síremlék, de templom is. Van benne fönt, és van benne lent, de leginkább csak a kezed szeretné megfogni, itt maga mellett. Aztán üldögélhet vagy álldogálhat. (Várhat is.)
(Az ajtót magára zárja.)
(Nagyon sok kevésbé fontos körülmény.)
(Nem tud verset írni.)
A holnapi reggelire gondol, annak lehetséges színezeteire, örömére, fájdalmaira. A figyelem elterelésére gondol, aminek alapvető eszköze a másik. A lehetséges gyermekeire gondol, akik elterelhetik figyelmét önmagáról.
(Ha rád gondol, mindig önmagára is.)
Haladsz befelé az erdőben.
(Követi nyomod.)
Nem csak mai hosszas alvása (alvás állapotában végzett összegző és kimerítő meditációja, valamint frontérzékenységére mindig tekintettel lévő, kiújuló - hetek óta kísértő - fogfájása iránti mélységes alázat) ringatta bele, hanem főként az, hogy önmagán kívül is fontossá vált.
Így például árulkodó jeleket vélt felfedezni minden mozdulatában, valamint a körülötte bizonyos ideje létező tárgyak és illatok némely halmazában, mint például puha kispárna, vagy a hűtőben a tej, vagy a földre vetett függönyanyag.
Minden átjáró egy másik énhez, gondolja most, elragadtatottan, (képtelen lezárni egy mondatot), ezért utál telefonálni, (mert az csak a te szemedben végződhet), önmagába jár át, (általad), egyik oldalon én vagyok, (és a másikon is), ahol kereste, ahol remélte, ahol felismerte, (ahol mind megette), és elfogyott, ott újra nő, (önmagam).
Vagy másképpen úgy mondaná, tükörképeid erősítik önmagad.
A szépség nem feltétlen harmonikus, gondolja, majd rágyújt, inkább olyan, mint a szeretet, éber és őszinte, közben füstölög. Írásgyakorlatokra vágyik, (melyekbe behelyettesíthet), ha már nem vagy itt.
Egy hosszú, elveszettnek hitt könyv töredékeire bukkan például, (de újra kell tanulnia olvasni).
És járni. És mosolyogni. És még haragudni is.
Elmegy mondjuk a házhoz, ami egyféle síremlék, de templom is. Van benne fönt, és van benne lent, de leginkább csak a kezed szeretné megfogni, itt maga mellett. Aztán üldögélhet vagy álldogálhat. (Várhat is.)
(Az ajtót magára zárja.)
(Nagyon sok kevésbé fontos körülmény.)
(Nem tud verset írni.)
A holnapi reggelire gondol, annak lehetséges színezeteire, örömére, fájdalmaira. A figyelem elterelésére gondol, aminek alapvető eszköze a másik. A lehetséges gyermekeire gondol, akik elterelhetik figyelmét önmagáról.
(Ha rád gondol, mindig önmagára is.)
Haladsz befelé az erdőben.
(Követi nyomod.)
