Születésnapomra

A Facebook-nak köszönhetően sosem tapasztalt mennyiségben kaptam születésnapi köszöntőket április 11-én. Ami azért is lepett meg, mert én magam nemigen szoktam senkinek sem ilyesféle jókívánságokat küldeni (ejnye-bejnye) - furcsa is nekem, hogy ilyen sokan megteszik mégis (nyilván másokkal is). Le kell szögezzem: mindez nagyon jól esett, ezért hát ez a bejegyzés is...

A legszebb ajándék mégis Oleg Zsukovszkijé volt, aki ugyan nem tudott arról, hogy éppen születésnapom van, de a legutóbbi Oberon világai előadásunk olyan hatást gyakorolt rá, hogy felajánlott nekünk egy teljesen ingyenes tréningnapot. Így hétfőn (éppen átutazóban volt Debrecen és Drezda között) 10-től este 6-ig dolgozhattunk, és (4 év után ismét!) Oleg-tréningen vehettem részt (10 másik Radikális-taggal együtt). Az egy napos alkalom leginkább egy érzelmi feltöltődést adott nekünk. Ennyi idő alatt nagy eredményeket nem várhat az ember: a tréning valamiféle Oleg Összes Rövidítve volt, inkább módszer-demonstráció, húrok megpendítése, amelyeken aztán a mester elmerülve játszik, magyaráz, szerepel, gondolatot gondolatba fűz, s néha-néha te is kipróbálhatod, hogyan megy ez (hogyan nem megy...), és hogy milyen hosszú még az út (hogy mennyi út van egyáltalán)...

Vázlat a Szentivánéji álomhoz, 2006, Szeged, Régi Zsinagóga

Nagy és mély inspirációt kaptunk, színházi és személyes vonatkozások sokaságával. Jól emlékszem a 4 évvel (és 5 évvel) ezelőtti Flórián Műhelyes Szentivánéji-próbákra, most a Tűzraktér padlóján, terében ugyanaz az az atmoszféra jött létre, ugyanaz a vérkeringés indult el... Mozdulatok a múltból - és bosszantó regresszió, a fene gondolta volna, hogy még őrződik - pontosabbnak és koncentráltabbnak gondoltam magam, mint ahogy hétfőn bármi sikerült. Túl sok volt az érzelmi mellékhatás... Ha egy hetünk lett volna...!

Aztán a Sirályban, kávéházi szegleten, szűk körben, némi borok és pálinkák társaságában, melynek a vége kissé a homályba esett...

A születésnapok mire jók? Minél több van belőlük, annál több a tárolt-visszatér(íthet)ő emlékezet. Mint ahogy néha az ember azt hiszi, túl van már bizonyos kötöttségeken: szabadnak hiszi magát a mozdulataiban, a gondolataiban, az alkotásban, szabadnak a barátságok-szerelmek kötelékeitől, azt hisszük, hogy szabadon irányítjuk a figyelmünket, és a szándékaink kristálytiszták.

És mégsem.

Hálával és emlékezéssel telve küldöm ezt a verset mindenkinek, aki az elmúlt 32 évben...

Rakovszky Zsuzsa

Egyirányú utca

De ami volt, az nem jön vissza többé

soha. Az idő egyirányú utca.

Örökké zuhog a jelen, s örökké

száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza

szempillantás alatt. Lábbal előre vissza

nem szökken a műugró a trambulinra, és nem

lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,

de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,

a kozmosz féregjáratain át

zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,

ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás

szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,

bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy

kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,

vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy

saját gyermekkorodban, épp vasárnap

dél van, most merik szét a húslevest,

s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed

rájuk emelve, a jövendő elvetélt

embriója, merev térdekkel lépegetsz

feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés

vagy tiltás oldaluknál, súgod: „Tedd!” vagy „Ne tedd!”

– az is hiába volna. Nem lehet

csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,

olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.

Mint bulldózer tolja maga előtt

a voltak összessége a rákövetkezőt,

ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,

vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,

a sérelem sérelmet szül, a seb

sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett

szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,

s azt mondaná: „Igen, én ezt tettem veled,

ahogy mások velem: bocsáss meg érte!”

És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,

ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,

csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,

amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még!

Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!”