Don Quijote-tábor, 4. nap
Don Quijote meg akarja menteni az embereket. Ezzel a külső cselekvéssel fedi le azt a szükségét, hogy kapcsolatot teremtsen másokkal, hogy a világból, önmagából, az egzisztenciális szorongásból a kiút lehetőségét megtalálja.
Don Quijote talán őrült, de mindannyian benne vagyunk a pácban.
Nagyjából erről fog szólni a munkaanyag, amin dolgozunk.
Ma reggel felépítették a fűre a szombati falunap nagy sátrát, ami nekünk nagyon kapóra jött, kiváló tréning-helyszín lett belőle. A tréning nagyrészt találkozásokról és elválásokról szólt, és gyönyörű képek, jelenlétek, színészi állapotok születtek. A csapat nagyon befogadó: bárki bárkivel dolgozik, nincs probléma az érintésekkel, az érzelmi állapotokkal, az egymás iránti maximális érdeklődéssel.
A délutáni menet nagy kihívás lesz: olyan jelenetet készítünk, amiben mindenki szerepelni fog. Egy ál-emberrablási ügyet bonyolítunk le, ami az eredeti tervekhez képest balul sül el, Don Quijote beavatkozik és minden borul: botrány, leleplezés, a véletlenek szükségszerű tánca, kinek a valóság, kinek az álom síkján.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan sikerül, ekkora létszámú jelenetet még sosem csináltam, és most már nagyrészt kialakult karaktereket és viszonyokat kell beleönteni ebbe a dramaturgiailag az egész anyag szempontjából jelentős az epizódba: egybe kell sűríteni az eddigi történetszálakat, dominóelv szerint kell egymáshoz fűzni a cselekménydarabkákat, és úgy alakítani, hogy az össznépi őrület, amikor ténylegesen mindenki a színpadon van, egyszerre legyen indokolt és valószerű, és egyszerre szimbolikus.
Fotó: Fekete Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése