Kezd körvonalazódni a vönöcki tábor. A kezdeti tapogatózó lépések után finom irányok születnek, kezdetben eltérőnek tűnt energiák érnek össze. Ilyen ez a matematikában is: bármely két különböző ponton keresztül húzható egy, és csakis egy egyenes. De a harmadik pont már - hacsak nem esik az egyenesre - egy egész síkot meghatároz. Hat nap alatt persze a dimenziók száma nem növelhető túl sokáig. Részleteiben és egészében is látnunk kell, hol tartunk.
A délelőtti Somogyi-féle jelenetalkotásban egész jól megfogtuk a Prométheusz-történetet, melynek során a fa tetejéről szódásüvegből spricceltem a zeuszi villámokat. Márió kiváló volt Prométheusznak, az Ady-vers (A tűz csiholója) - miközben üvöltött a máját tépő fájdalomtól, nagyon életre kelt a szájából. Aztán elkezdtem elmesélni a Caliban-novellámat. Mesélni nehéz. Különösen hosszú és szövevényes történeteket. De mesélni egyszerre élvezet. A mesélés magas szintű kommunikáció... Holnap Caliban-bábszínház lesz, még nem tudjuk, hogy rakjuk össze a sztorit, túl sok a lehetőség. Mindenesetre lesz egy szép terepasztal valami elvadult tájban, ez már biztos, és azzal fog kezdődni, hogy Sycorax, földöntúli kínok között megszüli Calibant.
A délutáni nagycsoporttal ráfordultunk a Don Quijote témájára. A végén megszületett etűdök között sok érték volt. A legjobb színészpáros Pepe és Roland voltak, a legjobban eltalált jelenet Bálint és Arnold játszótéri etűdje lett. Kiváló abszurdot hozott Peti és Dödi. Közben összeraktam egy kis Don Quijote-sztorit, amiben mindenki szerepelhet, és használhatjuk az eddigi fizikai gyakorlatokat is. Úgy tűnik tetszik a srácoknak, holnap - egy kis rávezetés után - ezzel foglalkozunk majd.
Az esti 6 fős csoporttal nehezen indult a munka, de kitartottunk, s végül kontakt-elemeket gyakoroltunk (elég jól), a végén pedig egy szabad tánccal zártunk. Az utolsó 20 perc frenetikus volt (addig is sok lelkes pillanat és felismerés történt), megnyílt a tudattalan mélye, lazák voltak, érzelmesek, intelligensek, és nagyon együtt volt a csoport. Maguktól egyszerre álltak meg mozgás közben, egyetlen keresett mozdulat sem volt, minden spontaneitás a születő rend részévé vált. Áttörő volt. Velük tehát a "minden emberi érzelmek tánca" című műsorral készülhetünk a vasárnapi bemutatónapra.
Utána kis pálinkázás, sör, pizza, majd az emeleti erkélyen Somogyival sámán- és népdalokat énekeltünk a temérdek csillagok alatt, majd újra tűzgyújtás, és merengő sörözgetés, füstölődés.
Most, hogy a felénél járunk a távnak, máris érzem, hogy még egy hét milyen jól esne, ezzel a beosztással, milyen szélesre nyílik (nyílhatna még) az élményhalmaz egy olyan táborban, ahol történetmesélés, mozgás, ének, zene, beszéd, egyéb játékok, és sok-sok mondanivaló mind egy közegben fejlődhet. Néha nehéz, mert feltöredezik a nap a különféle foglalkozások révén, és ugye napi három(-négy) étkezést kell mindannyiszor nekiállni megemészteni, és a feladatok terhei, és a pihenés szüksége, de mindig kevés volta...
De a jó energiák végül mégiscsak megkeresik egymáshoz az utakat. A mai nap talán erről szólt számomra. Hogy minden jelenlét hiteles.
Most megyek, és lefekszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése