A második nap Vönöckön

Ma semmi különös nem történt.
Ma semmi különös nem történt, végre!
Ma semmi különösképp mesélni való nem történt.
Ma nem kellene mesélni a mai napról.

Ma semmi rendkívüli nem történt.
Ami ma történt, az rendjén való.
Ma este tehát a rendről kellene írnom.

A rend ma jól esett, a rend ma megnyugtatott, a rendben rendeződtem.

A fizikai gyakorlatok megnyugtatják az elmét.
A háborgó elme újat akar tapasztalni (mesélni). Most viszont a leghívebb dolog az lenne, ha szép nyugodtan, például Robbe-Grillet módjára elkezdenék leírni egy-két mozgásetűdöt, részletezve fölrajzolni a mozdulatokat.

Például. Felemelte bal karját, miközben állával picit biccentett, s mellkasa kidomborodott, közben azonban megfigyeltem, hogy bár a karjára próbálja helyezni a hangsúlyt, a valódi történés a térde megroggyanásban volt, a többi csak mímelés. Aztán ezt nem mondtam, mert aki aknaszedőnek áll, nem kell tudnia rögtön, hogy valóban minden pillanatban felrobbanhat, és hát sajnos fel is fog. A lényegre úgyis mindenki maga jön rá, ezt is tudjuk.

Rend és spontaneitás - egymást erősítő folyamatok (is tudnak lenni). Ha a rend megtanul bánni a spontaneitással, s ha a spontán mozzanatok bírnak a rendezhetőség értékével is. Ha a test elfogadja, amit az érzések diktálnak, s ha az érzések elfogadják (képesek meghallani azt), amit a test.

Nagyon sok mindenre nincs idő, mindig akkor kell vége legyen, amikor elkezdenék már egy újabb kört. Ezzel szemben holnap, valamennyire, mindig újra kell kezdeni az egészet. Déva vára másnapra mindig omlik kicsit. Milyen áldozat az, ami mégis összetartja a téglákat?

Finom volt ma a tűznél ülni, egészen átizzított, megfüstölt, vad energiával töltött fel. Rendes, nyers, megnyugtató fáradtság visz ma ágyba.