Fogalmam sincs mi történt januárban és februárban. Azon túl, hogy a Mizantrópot próbáltuk gőzerővel. Semmi más nem jut eszembe. Talán csak az, hogy iszonyú nehéz volt.
Március 12-én a Mizantróp nyilvános főpróbája a Kiss János alt. u. -ban. Enyhén szólva: nem aratunk nagy sikert. De engem ez nem nagyon érdekel, a premierre kell koncentrálni. Mindenesetre bánt, hogy a külön meghívott nézőink nagy része rendkívül ellenségesen viszonyul ahhoz, amit látott. És nincs igazuk. De nekünk most ezt is tudni kell jó irányba terelni magunkon belül. Most már tudom, hogy kell védekezni az ilyen "személyes" támadások ellen. Például soha többet nem szabad hagyni befolyásolni magam nézői vélemények kapcsán a színészek képességeit illetően. És egyáltalán: nem szabad a nézői véleményeket firtatni. Aki fontosnak tartja, majd elmondja. Aki nem, hallgassa el mindörökre. Hiszen a tét mindig sokkal nagyobb ennél. Akkor mindezt még nem tudtam.
18-án Portugáliában megtartjuk a premiert. Ami az előadást illeti, nekem lett igazam. Mégis, a Portugáliában töltött csodás 10 nap alatt egyre inkább úgy éreztem, ezzel a csapattal nem érzem jól magam. És ők sem bíznak bennem úgy, ahogy az elején talán még bíztak.
24-én Portugáliából indítom el ezt a blogot, mintegy véletlenül, eredetileg csak azért, hogy a közben e-mailen megkapott hazai Mizantróp-fotókat valahogy nyilvánosságra hozzam az itthon maradottaknak. De hamar rájövök, hogy ez szólhatna akár többről is. Most, a 103. bejegyzésnél már úgy látom, az egy új korszak kezdete volt, még ha akkor nem is tudtam róla.
31-én a Fringe Fesztiválon bemutatom Hermész a Senkiföldjén című szólóelőadásomat. Bevallható, hogy alig készültem fel, nem volt rá idő, talán némileg meg is ijedtem attól a nagy munkáétól, amit magamra mértem. De úgy gondoltam, mégis belemegyek. Aztán történt, ami történt, nem bántam meg, és fontos állomás volt egyrészt az önismeret terepén, másrészt pedig azon asszociációs dramaturgia és térszerkesztés mentén, amelyet régóta kutatok.
Április 11-én, születésnapomon összegyűlik a Radikális Szabadidő Színház csapata a Sirályban, hogy a jövőről szót ejtsünk. Itt teszek javaslatot, hogy a társulatot oszlassuk fel. Teszem ezt azzal együtt, hogy senkinek sem ajánlom fel a további együttműködést, pedig bizonyára egy-két ember- talán joggal - számíthatott volna rá. Mindezt annak tudatában követem el, hogy régi barátságokat teszek kockára. Legyünk őszinték: mostanra belátható, hogy ezek a barátságok valóban elvesztek. Mindez hihetetlenül fájdalmas, de törvényszerű. És ha hagytuk elveszni őket, akkor ennek talán jobb is így lennie. Szégyenletes persze, amit ez ügyben kölcsönösen elkövettünk. De az azóta eltelt idő fényében az is szégyenletes, amit előtte elkövettünk, hogy személyes szívügyeket próbáltunk kovácsolni a színházból, vagy színházat a személyes szívügyekből. És ezt így nem lett volna szabad, ezeket összekeverve, mert legalább az egyik hamis volt. Mindenesetre tiszta, nyílt és világos döntés volt. Talán az év legjobb döntése.
13-án kiírom az új tagtoborzót. Előtte sokat gondolkoztam, belevágjak-e. Hiszen itt lett volna a szabadulás lehetősége, hogy abbahagyni ezt az egészet, ami minden mást elemészt maga körül, párkapcsolatokat, barátságokat, civil karriereket, mindent. Végül talán csak azért tettem, mert kíváncsi voltam, kik jelentkeznek majd? Vagy mert makacs vagyok, és csak azért sem adom fel? Vagy mert tényleg menthetetlen vagyok ebből a szerelemből, ami a színházhoz fűz? Ma sem tudom, ma is ugyanazok a kérdéseim ezt illetően.
29-én újabb őrült szólót mutatok be, ezúttal a Performansz Fesztiválon, a Patyomkin Projekt 2. címűt. Újra elkövetem ugyanazt, amit elkövettem a Hermész-szel.
Májusban elkezdődik a munka az új csapattal, de mondani sem kell, mivel elég lazán indulunk, meglehetősen egyedül és kiürülten érzem magam az elmúlt hónapok és évek(!) feszített aktivitásai után. Minden bizonnyal ezért kezdek neki az Egmontius-novelláknak, és pörög föl ez a blog is a napi szintű bejegyzésekig (május: 29, június: 22 bejegyzés).
A június szintén ennek jegyében telik, sokszor hajnalig, vagy olykor reggelig tartó írással, a vele járó álmatlansággal, sok reménytelenséggel, és sok boldog, telített perccel.
A július és az augusztus az irodalom után a színházé lett: Szabó Réka workshopja és a Thealter Fesztivál Szegeden rádiós műsorvezetői minőségemben, majd rövid és számomra csúfos eredményekkel járó műhelymunka Oleg Zsukovszkijjal, de annál lelkesítőbb, pici, de sűrű próbaidőszak Manga Dani barátommal Szegeden Don Quijote ügyében. Közben volt még egy 3 napos esküvő is Patcán, Somogy megyében, ahol két performanszban is bűnrészes voltam. Aztán a commedia dell'arte kurzus következett, (amiből mára társulatszerű képződmény próbál létrejönni), közben 1 hét Radikális-tábor Diszelben, a végén sikeres(!) munkabemutatóval.
Szeptemberben folytatódott a commedia dell'arte előadások sorozata, voltunk a váci fegyházban és Tatabányán, mely élmények sorsfordítók voltak színházi működésemben.
(folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése