Vasárnapok

Nem emlékszem egészen pontosan, de mondjuk 5 és fél éve a vasárnapok jelentik számomra a színházi ünnepnapokat, vagyis a munkát, munkálkodást - a színházon, magunkon. A vasárnapoknak semmivel össze nem téveszthető hangulata van: míg az emberek többsége megérdemelt (vagy nem megérdemelt) pihenését tölti, álmoskás sétákat tesz a Margitszigeten, vagy a vasárnapi ebédet költi el, s nyújtózik el utána a szombati újságmellékletek társaságában, nekem kedvem buzog, tett- és alkotóvágy önt el, energiám felszökik, s bár nem vagyok korán kelő, ilyenkor mégis bírom és szeretem a reggeleket.

Korábban a vasárnapokat nem szerettem, tunya napnak tartottam, unalmas, polgári napnak. Sosem tudtam úgy beleereszkedni, mint sokan, akik számára ez szabadnap. Nem is értem azt a szót, hogy szabadnap. Van netán nem szabadnap is, az pedig ugye a hétköznapok, avagy a fogság, rabság napjai? Számomra minden nap szabadnap. És minden szabadnap feladatok sorát hívja elő.
Pedig a vasárnap egyáltalán nem szabadnap. A vasárnap ünnepnap ugyanis, csak mióta senki sem (vagy oly kevesen) járnak templomba, vagy ilyesféle helyekre, mert nincs mit ünnepelniük, azóta a vasárnap kiszürkült, levetette ünneplőjét, bágyadt, fakó nap lett belőle. Én sosem jártam templomba, de mióta a vasárnap a színházcsinálásom legfontosabb napja, azóta számomra újra piros betűs ünnep lett.

Persze vasárnap és vasárnap között is van különbség. Nekem a próbakezdés időpontja mindig is szent dolog volt, a pontosságot még gyerekkoromban megtanultam (A Monte Cristó-n nőttem fel), csakhogy ezzel a pontossággal nem mindenki hajlandó/képes megajándékozni a másikat, a többieket, pontosabban: mindig vannak, akik erre nem hajlandók/nem képesek. Érdekes módon a színpadon is azok tudnak pontosak-megbízhatóak lenni, akik az élet eme időbéli problémáival már baráti viszonyba kerültek.

Pedig a költő is mondja: "dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes." Úgy érdemes! Egyébként pedig nem érdemes. Hát ez van.

A másik jelzőről is essen szó: szépen. Mi az, hogy szépen?! Mi a szép módja a munkának? Kant szerint például a szépség a tárgy célszerűségének a formája. Célszerű formában dolgozni pedig valami olyasmit jelenthet, hogy formában tartani magam, vagyis: készülni a munkára, munka közben jelen lenni a munkában, munka után visszagondolni a munkára. Szépen akkor dolgozik valaki, ha készen-létben van. Készen lenni valamire pedig annyit jelent, hogy van az energiának egy felfüggesztett tartománya, a dolog számára fenntartott része, mondhatnánk szentélye, belső tűzhelye, melynél-melyből a munka közben áldoz. Ezt a tartományt azonban tisztán kell tartani. Az amatőr együttesek sok hibája közül az egyik, hogy csak a legritkább esetben képesek egy ilyen közös tisztást megnyitni maguknak. Márpedig enélkül, ugyebár, nem érdemes.

A munka, az áldozat és az ünnep összetartozó fogalmak. Mai világunk számára ez három különböző szint. A munka a megúszás, az áldozat az elvakultság, az ünnep a bárgyú nyegleség szinonímájává lett.

"Őrzők, vigyázzatok a strázsán!"