A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Patyomkin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Patyomkin. Összes bejegyzés megjelenítése
2008. május 10., szombat
2008. május 7., szerda
Patyomkin-rap
Rajongóinknak íme a Radikal Rappers legújabb agymenése:
Örök tisztelet Neked
Radikal Rappers:
Potemkin Battleship
Refrén (2X)
Az élet egy korty vodka
aminek hánytató az íze.
Az ember mégis megissza,
mert erre van igénye.
Az élet egy hajó
amit dobálnak a vizek,
mi vagyunk a matrózok
és csapatjuk a szelet.
Van egy hajó: Patyomkin
fedélzetén sok legény
A flotta alultáplált
de annál inkább kemény.
Eltaláltad Iván
Szeretem a hazám
De nem eszek meg akármit
Ne higgyed már komám.
Odakinnt a tengeren
szolgálom a hazám
az éhség miatt lapos a has
pusztuljon a morál!
Lázadás a hajón
terjed az eszme
mellettem itt hever
a haverom holtteste
Azt is megenném már
De a propaganda
azt kiáltja inkább
legyek kommunista.
Nyet Kalasnyikov
Da akasztás
Nincs mit tenni,
Kitör a lázadás.
Ez nem az orosz sztyepp
nem is a tundra
Kiáll értünk egy város
a hős Odessa.
Vérszagra a parton
összegyűl a nép
Érkezik a cári parancs
Oszoljatok szét!
De Odessa nem mozdul
az eszme mellett kiáll
cári sortűz dördül
dübörög a halál!
Koxos köcsög kozákok
legyilkolták Anyuskát
Hazudni nem tudnak
Azt mondják elkúrták.
Vége van a rémálomnak
minden tiszta vér
Kár volt annyi halott
az eszme mit sem ér.
Örök tisztelet Neked
Odessa népe
Jó volt a kezdet
csak szar lett a vége.
REFRÉN (2x)
ismét köztes szöveg:
Az élet egy hajó
Mi csapatjuk a szelet
Az egyik felem oszlat
A másik meg tüntet
Ez nem az orosz sztyepp
ez Magyarország
Ki tudja hogy mi jó?
És mi az igazság?
Fél Magyarország kifosztva
nyet libertatis
2008 tavasz Gödör lépcső
Ez a radikális
Radikális igen
radikális nem
az számít hogy ki vagyok
nem a véleményem.
Nyet, igen
yes, nein,
no, si,
no, da,
no, da,
Nyet, igen, yes, nem
Dászvidányjá!
2008. április 6., vasárnap
Visszatérés a Patyomkin páncélosra
Egy performansz munkálatai - 1. rész
Ismét egy őrült terv! Az előző két év kísérletei után megint belevágok az Eisenstein-film reflexiójába, megint a Gödör a lépcsőjén, hogy a macska rúgja meg! Hát nem volt elég kétszer?! És ráadásul most mintegy 15 szereplővel... Ma elég sokat gondolkodtam a dolgon, és be kell valljam, állandóan kicsúszkál a kezemből az anyag. Már abban sem vagyok biztos, inspirál-e még ez az egész ügy. Mit lehet hozzátenni, hogyan lehet aktualizálni a Patyomkint, vagy annak bármely szegmensét, motívumát, esztétikai minőségét? Nem kellene-e inkább visszafognom magam, és valós élményeket gyűjteni, mielőtt újra nekiesek egy témának? Hiszen csak most készült el a Brutus, s éppen elég feladat van azzal is, meg szeretném a Zsiráfivóhelyet is tovább játszani (ha ugyan ez lehetséges szerteszaladó figuráimat látva...), és egyéb színházas ügyeim is aktuálisak (három másik csapatban is dolgozom éppenséggel...)
No de ezt most már mégis megcsináljuk, és soha többet Patyomkin, ígérem!
Formai feladatokat persze könnyedén kicsikarok magamból, így például a tömegmozgás (-mozgatás), a lépcső, a háború, mindenféle tengerészeti és forradalmi asszociáció, nők és férfiak, a tér hatalmas kihívása. De egyelőre nem igazán találom a belső motivációt, bár ehhez nagyban hozzájárulhat ma esti 16 órás alvás utáni nyomott hangulatom is. Kimerültem az elmúlt napokban. Bizony, az embernek kell lelki hátország is ahhoz, hogy tevékenységeit ne érezze egy idő után öncélúnak, automatikusnak. Kísért a múlt is: sok ember hiányzik, akik egykor részei voltak életemnek, de azóta eltűntek, felszámolódtak, megváltoztak. Azt sem tudom, ők hiányoznak, vagy akik voltak, vagy akik lehettek volna...
Ha visszatérhetnék a múltba, most szívesen kipróbálnám, hogyan csinálnám másképp a dolgokat. Kiket engednék el ugyanúgy, és kiket nem engednék el már. Ki tudja, talán éppen ugyanúgy történne minden.
A múltat megélni a játék és képzelet valamennyi kellékével és eszközével: ezt kerestem legutóbb a Zsiráfivóhelyben és a Brutusban is. Aztán a múltból jövő lett. Jövőkép, bizalom, csapat, energia, és végre valódi radikális szabadidő. De mi lett azokból a szeretetekből, amelyek a múltban voltak? Azok mégsem tudnak átalakulni, jöhetnek új szeretetek, de nem pótolhatják a régit: a régiek kísértenek.
Minden gyülekezőhely, így a színház sajátossága is, hogy előbb-utóbb "hazamennek a legények". Noé bárkájáról éppúgy szétoszlik minden faj térben és időben, mint Bábel tornyából özönlik ki a soknyelvű emberiség, vagy ahogyan a forradalmi tömegek oszlanak egyénekké, s majd az úgynevezett békeidők lassú mérgeit szívják magukba, ki-ki a maga elkülönült sorsa vagy szenvedélye mentén.
Hamvas Béla írja (kiemelések tőlem):
"A direkt morál inkább őrület. Nincs megalázóbb, mint elviselni, hogy a behódolás virtuóz élettechnikával miként fut be nagy pályát és miként teszi kezét az élet javaira, és miképpen foglalja el az élet helyét, mintha az egész az övé lenne, és vesz részt abból, amiből mindenki más kizárt.
Abban, aki ez ellen nem tud kellőképpen védekezni, tízezer inkarnációra való méreg gyűlik össze. A bosszú. A bosszú, mondja Nietzsche, az akarat tiltakozása az idő ellen.
Minden mártír gondolja meg jól, vajon nem a bosszú, amely benne dolgozik? „Ó, ha az embert a bosszútól valaki meg tudná váltani!"
A behódolás az embert eredeti alakjából kivetkőzteti és az élet eredményét kompromittálja. De aki nem hódol be és nem alkalmazkodik, tiszta lelkiismeretét fenntartja és intaktságát megőrzi és a direkt morálban áll, az a bosszú angyalává lesz.
A direkt morál nárcisztikusan ragaszkodik hősies és görcsös tisztaságához. A direkt morál nem szociális, hanem egocentrikus. Ezért ha felülkerül, nem közösséget teremt, hanem forradalmat. A direkt morál, mint a rossz lelkiismeret, a nagyságot kizárja. A direkt morál középszerű és démoni.
Aki behódol, beszennyezi az életet. A rossz lelkiismeret a beszennyezett élet nyugtalansága. A direkt morál a közösségből kizárt és a javaktól megfosztott ember életféltése.
A behódolás megbocsáthatatlan. Annak, aki behódolt, térden állva kell bocsánatot kérnie az igazságtól, amelyet megsértett. Addig nem térhet haza.
A direkt morál csak akkor oszlik el, ha felszólítják, hogy a szeretet világába lépjen, és tényleg belép. Akkor a pokol tüzét elkerülheti."
Hát talán ezért kellene visszatérni arra a Patyomkin páncálosra is.
Ismét egy őrült terv! Az előző két év kísérletei után megint belevágok az Eisenstein-film reflexiójába, megint a Gödör a lépcsőjén, hogy a macska rúgja meg! Hát nem volt elég kétszer?! És ráadásul most mintegy 15 szereplővel... Ma elég sokat gondolkodtam a dolgon, és be kell valljam, állandóan kicsúszkál a kezemből az anyag. Már abban sem vagyok biztos, inspirál-e még ez az egész ügy. Mit lehet hozzátenni, hogyan lehet aktualizálni a Patyomkint, vagy annak bármely szegmensét, motívumát, esztétikai minőségét? Nem kellene-e inkább visszafognom magam, és valós élményeket gyűjteni, mielőtt újra nekiesek egy témának? Hiszen csak most készült el a Brutus, s éppen elég feladat van azzal is, meg szeretném a Zsiráfivóhelyet is tovább játszani (ha ugyan ez lehetséges szerteszaladó figuráimat látva...), és egyéb színházas ügyeim is aktuálisak (három másik csapatban is dolgozom éppenséggel...)
No de ezt most már mégis megcsináljuk, és soha többet Patyomkin, ígérem!
Formai feladatokat persze könnyedén kicsikarok magamból, így például a tömegmozgás (-mozgatás), a lépcső, a háború, mindenféle tengerészeti és forradalmi asszociáció, nők és férfiak, a tér hatalmas kihívása. De egyelőre nem igazán találom a belső motivációt, bár ehhez nagyban hozzájárulhat ma esti 16 órás alvás utáni nyomott hangulatom is. Kimerültem az elmúlt napokban. Bizony, az embernek kell lelki hátország is ahhoz, hogy tevékenységeit ne érezze egy idő után öncélúnak, automatikusnak. Kísért a múlt is: sok ember hiányzik, akik egykor részei voltak életemnek, de azóta eltűntek, felszámolódtak, megváltoztak. Azt sem tudom, ők hiányoznak, vagy akik voltak, vagy akik lehettek volna...
Ha visszatérhetnék a múltba, most szívesen kipróbálnám, hogyan csinálnám másképp a dolgokat. Kiket engednék el ugyanúgy, és kiket nem engednék el már. Ki tudja, talán éppen ugyanúgy történne minden.
A múltat megélni a játék és képzelet valamennyi kellékével és eszközével: ezt kerestem legutóbb a Zsiráfivóhelyben és a Brutusban is. Aztán a múltból jövő lett. Jövőkép, bizalom, csapat, energia, és végre valódi radikális szabadidő. De mi lett azokból a szeretetekből, amelyek a múltban voltak? Azok mégsem tudnak átalakulni, jöhetnek új szeretetek, de nem pótolhatják a régit: a régiek kísértenek.
Minden gyülekezőhely, így a színház sajátossága is, hogy előbb-utóbb "hazamennek a legények". Noé bárkájáról éppúgy szétoszlik minden faj térben és időben, mint Bábel tornyából özönlik ki a soknyelvű emberiség, vagy ahogyan a forradalmi tömegek oszlanak egyénekké, s majd az úgynevezett békeidők lassú mérgeit szívják magukba, ki-ki a maga elkülönült sorsa vagy szenvedélye mentén.
Hamvas Béla írja (kiemelések tőlem):
"A direkt morál inkább őrület. Nincs megalázóbb, mint elviselni, hogy a behódolás virtuóz élettechnikával miként fut be nagy pályát és miként teszi kezét az élet javaira, és miképpen foglalja el az élet helyét, mintha az egész az övé lenne, és vesz részt abból, amiből mindenki más kizárt.
Abban, aki ez ellen nem tud kellőképpen védekezni, tízezer inkarnációra való méreg gyűlik össze. A bosszú. A bosszú, mondja Nietzsche, az akarat tiltakozása az idő ellen.
Minden mártír gondolja meg jól, vajon nem a bosszú, amely benne dolgozik? „Ó, ha az embert a bosszútól valaki meg tudná váltani!"
A behódolás az embert eredeti alakjából kivetkőzteti és az élet eredményét kompromittálja. De aki nem hódol be és nem alkalmazkodik, tiszta lelkiismeretét fenntartja és intaktságát megőrzi és a direkt morálban áll, az a bosszú angyalává lesz.
A direkt morál nárcisztikusan ragaszkodik hősies és görcsös tisztaságához. A direkt morál nem szociális, hanem egocentrikus. Ezért ha felülkerül, nem közösséget teremt, hanem forradalmat. A direkt morál, mint a rossz lelkiismeret, a nagyságot kizárja. A direkt morál középszerű és démoni.
Aki behódol, beszennyezi az életet. A rossz lelkiismeret a beszennyezett élet nyugtalansága. A direkt morál a közösségből kizárt és a javaktól megfosztott ember életféltése.
A behódolás megbocsáthatatlan. Annak, aki behódolt, térden állva kell bocsánatot kérnie az igazságtól, amelyet megsértett. Addig nem térhet haza.
A direkt morál csak akkor oszlik el, ha felszólítják, hogy a szeretet világába lépjen, és tényleg belép. Akkor a pokol tüzét elkerülheti."
Hát talán ezért kellene visszatérni arra a Patyomkin páncálosra is.
2007. május 4., péntek
2007. május 2., szerda
Képek a Patyomkin-performanszból
Mernyó Ferenc képei
ferenc.mernyo@gmail.com
Köszönet a segítségért: Fogarasi Anna, Rácz Katinka, Pintér Zoltán, Deme Laci és még sokan mások...
ferenc.mernyo@gmail.com
Köszönet a segítségért: Fogarasi Anna, Rácz Katinka, Pintér Zoltán, Deme Laci és még sokan mások...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)